Vogel Róbert versei

zönge levélke az árny alatt
hallgasd ahogy beszél az eső
búcsú az őszi szilvakék
lobonca
a volt
a tünt
a tarka rét
borostyán izzik
fagyni kész

*

böröm körei
hogy fút az őszbe mind
hátamon bársony-napkorong
darazsas gubacs
gurulok és szállok
szőke szelekkel
vöröslő egekkel
madarakkal
tört levelekkel
fény hátára fekszem
csapatos sereggel

*

és viszi a fiú ecsetje
a patak színeit
a szűrt színtelen sokaságból
lát egy nyílt emberi szempárt
világ ablakát
áttetsző izzást

*

te a helyemre ülsz
én a helyedre ülök
te mesélsz nekem
egymásról magunkról
én mesélek neked
egymásról magunkról
aztán elfogyunk
te a helyemen
én a helyeden
virág leszel
virág leszek

*

csak van
csak tudhatom
csak figyelem éppen
a szegénység mint épül
oszlik bennem
miként lesz óriássá a nincs
hogy szeretsz

 

*Első közlés