Vogel Róbert versei

a tükör
hunyt homályán
metszett fényben
a sok dőlt kép
a lom
az érintés
a függöny mögötti csend
meghasadt tükrök éjjelén
ágyadon ülve
reggelidet kéred

*

láng nyár van
semmi az hogy ki vagy
vagy mi vagy
reggelente
fűzöld ködök
fűzölködök
bóbitás zöldikéid között

*

kezed se
violája se
közös a pad
pontos és megfelelő
rés
elejtett mozdulat

*

talált gyermekként
ha lehetnék
mindenki szülötte
lenni volna jó
nálad nálam arany gyűrű 
csön csön gyűrű
pörögni mindig
volna jó

*

a kő
a ház
az árny
a test
alvó ablak alatt
az est
köszön a járdaszegély
kocog
valamit súg a sötét
vinne haza
veled a lámpasort
sarkok élét
plakátmosolyt
beköszön
itt is
ott is
hol ajtót lát
éj meleg
jót kíván

*Első közlés

Nem érhető el leírás a fényképhez.

© Zimányi Alajos – Áradás – Tus