Az alkony széttárt combjai
Vincent Van Gogh emlékének
Vonagló ég alatt
napraforgók
sárga vére buggyan
egymásra hajlanak
az alkony széttárt
combjai közül
az éj hangtalan
kicsusszan
tántorog az űr
sercint
meteor zuhan
jönnek a hollók
a föld alól szállnak
kiabálnak
elborítanak
a ráncos lila
halva született éjt
óvom karomban
*
Folyód vagyok
Folyód vagyok
beléd ömlök
most!
sikoltó tengerem
*
Vihar után
Lezuhant harang a hegy.
A tisztás kitárja tenyerét,
fényes tollú esőt, párákat etet,
patak vergődik éles köveken,
szarvas nyakára hajolva
menekül a csend –
s a szitáló szürkületben eltűnő madarak
a bennem felfénylő égen folytatják útjukat.