Barna T. Attila versei

Az alkony széttárt combjai
Vincent Van Gogh emlékének

Vonagló ég alatt
napraforgók
sárga vére buggyan
egymásra hajlanak

az alkony széttárt
combjai közül
az éj hangtalan
kicsusszan

tántorog az űr
sercint
meteor zuhan

jönnek a hollók
a föld alól szállnak
kiabálnak
elborítanak

a ráncos lila
halva született éjt
óvom karomban

*

Folyód vagyok

Folyód vagyok
beléd ömlök
most!
sikoltó tengerem

*

Vihar után

Lezuhant harang a hegy.
A tisztás kitárja tenyerét,
fényes tollú esőt, párákat etet,
patak vergődik éles köveken,
szarvas nyakára hajolva
menekül a csend –
s a szitáló szürkületben eltűnő madarak
a bennem felfénylő égen folytatják útjukat.

Vélemény, hozzászólás?