Albert Zsolt versei

Kert a holdon

Országod apró kert a holdon,
Ahol ezer zseblámpa nyílik,
Reggel ha kihajolsz láthatod,
hamuval öntöz a szerelem.

Tavaid pislogó pacákat
Ejt halak büszke szárnyain,
Az est vadász, csillagokra les
Tejködbe öltözött hegyeken.

Határod mély, s kitalálhatod
Hol van, ha morzsát szórsz az égre,
Várod és hinni sem feleded,
Felúsznak az éhes hajnalok.

*

Nézőpont

November másodika van.
Ma még mindenki halottakról ír.
Az előbb gyalogoltam haza a sárga
lombú ginkgo fa alatt kutyámmal,
a Breuer Marcell sétányon.

Csodálkozva néztem azt a
huszonvalahány éves vak lányt,
fehér bottal az úttesten, milyen
rutinosan megy át a kollégiumtól
a Penny-ig.

*

Nem alkati kérdés

Amikor várni kell és
nem látsz közeledni
senkit az pont olyan,
mint az autópályán
gyalogolni egyedül.

Csak a szalagkorlát
kísér, és ha érezni
lehet némi füstszagot,
az a felforrt hűtővíz
és fekete féknyomok.

Ezt követi a csend,
majd az eszmélés talán.
Ahogy haladsz az úton
lassan tűnik fel a
szakadt ing alatt,

mi az ami úgy kijött,
hogy eddig észre sem
vetted. Vagy olyan
gyorsan leszakadt,
hogy tulajdonképpen

jobb így nélküle. Ez a
megkönnyebbülés, ha
rájössz nem alkati
kérdés a fájdalom,
csak része az időnek.

*Első közlés

©Albert László – Albert Zsolt portréja
https://www.facebook.com/albertlaszloart/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük