Akartam lenni én is büszke,bátor,
s zabi sorsom gyáván szájon csapott,
hétköznapok aláztak mindahányszor,
sötétbe zártan éltem,, mint vakok.
Rám számolt a megélhetés parancsa,.
Olyan alja tettekbe is sodort,
melyektől irtóztam oldalba kapva,
s ki szeretett, pírban engem okolt.
Minden percem lett kínzó próbatétel,
s nem hozott pénzt fájdalmas énekem.
Kit érdekelt,hogy közben lelkem ég el,
s fojtogat elégülten szégyenem?!
Vertek,kiforgattak, kétségbe vontak,
számomra bűn lett bármi diadal.
MI pártfogolt ütlegnél is lett rosszabb,
de viseltem,míg voltam fiatal.
Mostanra a szörnyűség összeérett,
Bizonyság mérlege arra mutat:
tévedt hazámban én semmit se érek,
mindennél pusztítóbb ez a tudat.
Kedves György!
Megrázó élmény volt olvasni a versét, mintegy vallomást!
Hiszen e név ismert, sőt elismert!
Kicsit elidőzöm nála.
Szeretettel: