Asperján György filmesszéje

A pillanat

Tom Aspy első játékfilmje: egyensúlyozás a szakadék felett

Mind gyanútlanul élünk a család, a rokonok, a barátok, és a mindennapi teendők burkában. Ha fel is villan bennünk valami szörnyűnek a gondolata, megtaszítva a szívünket, igyekszünk gyorsan másra gondolni, belemenekülni valami tevékenységbe, szerelmi lázba, valóságos vagy látszatos boldogságba. És amikor a mindig sejtett baj váratlanul megjelenik, mindennel szembe kell néznünk, ami kikezdi az idegeinket, a lelkünket. A pillanat főszereplője egy 23 éves lány, utolsó éves hallgató az orvosi egyetemen, jól érzi magát fiatal barátjával. Megszokta, hogy katonatiszt apja időnként elrepül Afganisztánba, az ottani magyar kontingens orvos-tagjaként. Aggódik érte, de nem gondol, mert nem akar gondolni a legrosszabbra, állandó érzelmi présben ugyanis nem lehet élni.
A Tom Aspy által rendezett játékfilm ezzel az alaphelyzettel indul. Egyik este anyja rakott krumplit készít, kiemeli a kész ételt a forró tepsivel, és kapkodón úgy teszi a konyhapultra, hogy az megcsúszik, és a padlóra borulna, ha a lány ösztönösen nem kapna utána. Sikerül a pereménél megfogni, visszalökni a tepsit, a lány ujjain vörös csíkok keletkeznek, és rémülten konstatálja, hogy a bőrét hólyagosra égető forróság nem fájt neki. Bámul sérült kezére, és egymásba torlódva járnak benne a gondolatok.
Ha nem volna orvostanhallgató, akkor is tudná, hogy ez így abnormális. Azért vannak az érző-idegei, hogy jelezzék, valami kellemetlen történt, és óvakodnia kell, ha nem akarja, hogy végzetesen megégjen a keze.
Közben skypon jelentkezik az apja, hogy jelezze, minden rendben van vele. A lány elmondja az apának, hogy mi történt vele egy-két perce. És mindannyian érzik, hogy oda van a család nyugalma. Ennek a különös ügynek gyorsan a végére kell járni, hogy helyrezökkenjen a mindennapi életvitel, és a feladatokra, a hétköznapi teendőkre lehessen koncentrálni.
Mint a lakmuszpapír, amely visszajelzi az adott folyadék vegyi állapotát, ez a történés úgy igazolja vissza a szerelme erejét, a barátok igazi arcát, s mindannak az összetevőjét, ami eddig természetes módon az élete volt.
Nehéz ez a szembesítés és szembesülés. Megviseli minkét felet. Ilyenkor kell emberségből vizsgázni. Kiderül, a próbatételt kevesen állják. És a lány apja orvos barátjának vizsgálódása után az is kiderül, hogy a baj nagyobb, mint amilyennek első pillanatban látszik.
Színésznek, rendezőnek nehéz egy ilyen alaphelyzetet továbbgörgetni, közhelyek nélkül képet adni arról, hogy milyenek is vagyunk valójában, mennyire tudjuk elviselni a váratlan terheket, és persze a lélekre telepedő kihívás nyomasztó, végzetes súlyát. Egyértelművé válik ugyanis, hogy ez a betegség egy különleges ráktípus, amely nem jelzi vissza megjelenését fájdalommal, és úgy veszi birtokába a megtámadott szervezetet, hogy az bármelyik pillanatban összeomolhat.
Önmagában ez is elegendő volna, hogy összeroppanjon az érintett, illetve a család, amely addig feladatait vállalva és végezve élte mindennapi életét. A rendszeresen jelentkező apa hirtelen elnémul, és a fenyegető és titokzatos csendet egyik este a lakás csengője töri meg. Az anya nyit ajtót. És ott áll egy díszegyenruhás férfi. Meg sem szólal, de a katonaorvos felesége pontosan tudja, mi a jelentése az idegen feltűnésének.
Tom Aspy első játékfilmjében olyan próbatétellel néz szembe, ami egy nagy gyakorlatú rendezőnek is komoly kihívást jelentene. Úgy kell a drámát bemutatnia, hogy az a néző számára érhető, be- és elfogadható legyen. Sok-sok buktató áll előtte, de okosan, kiváló színészvezetéssel elkerüli a pátoszos drámát. A lánnyal szakít régi barátja, mert a mindennapokat, a programokat már nem lehet úgy élni és szervezni, mint korábban, és persze jövőt sem lehet álmodni. Ezt a film rendezője egy olyan új, kicsit sejtelmes fiú feltűnésével hidalja át, aki kíváncsi a lányra, szívesen van vele, hallgatja szavait. Nem vigaszt akar nyújtani, és a rendező nem vigasztalni és érzelmeiben lecsendesíteni akarja a nézőt, hanem elvezetni a beleélésen keresztül a megértésbe. Nem a helyzet elfogadásába, mert tudjuk, hogy az ilyen csapások elfogadhatatlanok a lélek számára, hanem az érzelmi feldolgozásba, mert bármi is történik az életünkben és köröttünk, valamiképpen és lehetőség szerint emberként számot kell vetnünk vele, és ami a legfontosabb: túlélni.
Nehéz és fájdalmas pillanatokat kell érzelmesség, szikár hétköznapiság, drámázás nélkül megoldaniuk a színészeknek. Ehhez gyakorlott színészvezetés kell, pontos látomás a film egészéről, mondandójáról és látványként történő megjelenéséről. Úgy éreztem a film megtekintése után, hogy ez Tom Aspynak és színészeinek sikerült. A napjainkban divatos filmi szörnyűségek után egy olyan alkotással találkozik a néző, amely mély érzelmeket kelt, számvetésre ösztönöz, értelmes és átjárható világot mutat be.
Hogy miként zajlanak tovább az események? Nem akarom elárulni. Annyit összegzésként nyugodt lélekkel megállapíthatok, hogy a próbára tevő történet szép és mély mondanivalójú alkotásban bontakozik ki a néző előtt. Olyan élményt jelent, ami inkább felemel, mint kétségbe taszít, mert képes a nézőt a nagyon keskeny és vékony pallón átvezetni.

*Első közlés

A fim plakátja

1 hozzászólás

  1. Láttam a filmet és nagy élmény volt. Nagyon tetszett a mondanivaló és a minőség is, valamint a fiú “semleges” szerepe is. Nagyszerű alkotás, büszkék lehetünk rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük