Asperján György: Önáltatásaink

Csak ami édes, mi nem keserű,
ami nem gyász, csak villanó vigasz,
a halálon is átlengő derű,
csak a hazugság, és nem az igaz.

Mézgás talány csurranva megzavar,
feledni, feladni kell, mi ború,
az álmatlan éj már búcsút takar,
csak az ifjú, s nem a hajlott korú.

Csak a kacérság, fátylas szerelem,
csak miben pőrén rejtezni lehet,
csak mitől nem piszkolódik kezem,
s a fehérbe öltözött kegyelet.

Csak a takart, észrevétlen csalás,
s ha elmegy, a vértelen gyilkolás,
nem a munka, csak az érett kalász –
ez az új trendi, a maszatolás.

Csak hazátlan, a jövőnek haránt,
mindig élen, élvezve az előnyt,
mindenben kivételezett gyanánt,
átlépve, mit bánat és szenny elönt.

2 hozzászólás

  1. Nagyon szépre sikeredett ez az “önáltatás”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük