Asperján György versei

Előzetes

Szeretetlen sírni az ólnál, a léckerítés
árnyéka pont a szívemre vetült és vérzett.
Senkit nem vártam ott, a röfögő magányban,
de fellélegeztem, amikor mégis megláttam.
Akkortól kezdve hiába szüntelen féltem.
Földre vetett zsákon kiterítve, felkötött
állal, pedig ő is szép ígéretet kapott.
Annyi remény ég el, mert vakok vagyunk, vakok.

*

A teljes ég

Szólt a csengő a bárány nyakában, délután volt.
Akkor már tudni lehetett, hogy bekövetkezett.
Csillagot nyomtatott a csirkék csonkolt lába.
A kapu kitárult, egy lélek lépett ki rajta.
Karomba haraptam, zuhogott a márgás agyag.
Nem akartam felnőni, s végül nem is tudtam,
hintáztattam a testem, így dajkált anyám.
És most itt vagyok, hogy ne legyek. Teljesség.
Úgy érezzük: nem mi csalódunk, a teljes ég.

*

Haláltábor

A füst, a füst szaga, a füst bűze, s a füstben,
igen, a füstben akiknek megőrült a szívük.
Leszakadt köröm, végzet-félelem a falon,
s akik kampóval vonszolták a holtakat.
Az ég összes ajtaja, ablaka becsukódott,
a holtak nem imádkoztak, hanem égtek.
Kik minden láttak, önmagukat is – féltek.
A gyilkosok nem gyilkoltak, csak gyilkoltattak.
A bűn korma magasra szállt, majd lerakódott.
Összetört tükrök cserepei őrizték a kódot.

*

Sebhely

A szádon láttam, nyakadon, tépett ruhádon,
az odavezető úton, a megjelölt ajtón.
Kiszakadt minden, és égre szállt az átok.
Az öregasszonyok sötéten lekvárt főztek,
darabos volt, mint az állott vér és a halál.
Rettegtem a mosolyodtól és mosolyogtam,
nem tudtam, miért vagyok, és te miért vagy.
A felhasított égből sárga genny ömlött.
Engem itt egy ilyen emberiség köszöntött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük