Bene Zoltán: Anya

Egyszer azt mondta nekem telefonban az anyám valamiféle rokona, mesélte Pósa egy étteremben Teónak, teli szájjal, azt mondta nekem, de éppen két évvel az anyám halála után, hogy írjam le neki tíz szóban, milyen volt az anyám. Mert ő utoljára ötven éve látta. Mindketten gyerekek voltak, és ez a rokon röhögött anyámon, merthogy szegény siketnémának született, következésképp kiskorában mindenki hülyének is nézte. Ettől, persze, lehetett volna akár valódi hülye is, de speciel az anyám nem volt az. Na, ja. A lényeg, hogy ez a rokon tíz szót akart kivasalni belőlem az anyámról. Először is elküldtem a redves rossebbe, aztán leültem, hogy magamnak kezdjek szavakat találni. Szavakat az anyámra. Magamnak, Teó, lelkem, érted? És ha rájuk akadok, neked is elárulom az eredményt, mind a tízet, érted? Ezt gondoltam. Teó nyilván értette, mit gondolt Pósa, legalábbis erre utalt, hogy mindenféle bővebb kifejtés elmaradt. Ehelyett Pósa azzal folytatta: minden igyekezetem ellenére nem találtam. Jókat nem, alkalmasakat nem. Olyanokat igen, hogy siketnéma meg barnahajú. És ezek többé-kevésbé rendben vannak. Csakhogy én, ha jobban átgondolom, ezekkel se vagyok elégedett. Mert az anyám ugyan siketnéma volt, mégis kommunikáltunk, tehát ez − felőlem nézve − érdektelen tény… Nem jelbeszéddel beszélgettünk ugyan, idézte föl Pósa, miközben a fülcimpáját huzigálta, mert azt se én, se senki más nem tanulta meg a családban, hanem gesztusokkal, szemmozgással, érzésekkel, mittoménmiacsudákkal… Na, ja. És a haja se barna volt, az a nagy büdös igazság, Teó, a fene enné meg! Inkább mikor ilyen, mikor olyan. Nem festette, csak rásütött a nap. Vagy éppen nem. Más árnyalata volt lámpafényben, mint szürkületkor. Nyilván minden hajjal így van ez, de én csak az anyám haján figyeltem meg ilyesmit. Pósa ivott egy kortyot a fröccséből, kis koccanással lerakta a villát és a kést a tányérjára. Elmélázva beszélt tovább, nem is Teóhoz, inkább Teó háta mögött, az étterem falára akasztott giccses tájképhez intézte szavait. A szagát se tudom felidézni, pedig volt neki valami sajátos szaga. Úgy körülbelül tizenegyezer komponensből tevődött össze. Amilyen egy barom vagyok, tegnap éjjel elkezdtem összeszedni ezeket. Százig se jutottam. Egyszer viszont volt egy nőm, akin megorrontottam vagy négy-öt komponenst az anyám szagából. Hát, menten csődöt mondtam. Velem és általam meg a freudizmus mond csődöt, ezek szerint. Elég volt egy, úgy lehet, milliomodokban sem kifejezhető hasonlóságot produkálnia egy nőnek az anyámhoz, s én menten képtelen voltam kupakolni vele, holott rendes körülmények közt ez a kedvenc foglalatosságom. Na, ja… Pósa újra Teóra nézett, úgy folytatta. Amióta az a kretén rokonom tíz szót kért tőlem, amivel leírhatom neki az anyámat, már nem is jut eszembe a kamatyolás, Teó, képzeld el, nemhogy napjában százszor, mint korábban, de egyszer se! Mert feszt ez jár a fejemben, ez a tíz szó. Hogy van-e? És ha van, melyik tíz az? A helyzet az, hogy azóta a telefon óta mást se csinálok, csak próbálok tíz szót találni az anyámra, akinek amúgy egyetlen szava sem volt az életében, hiszen nem tudott beszélni. Egy némára kellene tíz szót lelnem, tíz jó szót, jellemzőt. Hát hogy a pitlibe’? Pósa tanácstalanul tárta szét a kezeit. Mikor azt mondom neked, Teó, lelkem, anyám siketnéma volt és tíz gyereket szült, hetet nevelt föl, akkor se mondtam az égvilágon semmit. Ezt akár egy bulvárlapból is olvashatnád, nem? Na, ja, persze, hogy olvashatnád… Már, ha az anyám híresség lenne. Vagy én. Akkor olvashatnád… De ha olvasnád, se jelentene semmit. Lévén nincs tíz szó. Egy van. Csupán egy. Anyám. És én most úgy döntöttem, ezt használom, nem kínlódom. Értse mindenki, ahogy akarja. Úgy is érti mindenki, gondolom, ahogy akarja. Vagy, ahogy tudja. Na, ja… Pósa fölemelte az evőeszközöket, levágott egy darabkát a hagymás rostélyosból, a szájába tolta, rágott. Teó intett a pincérnek, újabb fröccsöket kért. Értette, amit Pósa mond, s mivel értette, nem akarta ragozni. Pósa ezért alapvetően hálás volt. Rúgjunk be, lelkem, javasolta. Vagy ne? Teó vállat vont. A kérdések azon a napon részint nyitva maradtak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük