Böröczki Mihály versei

Templomtorony

Egy titkot őrizget gyerekkorom,
hogy bevett vár lett a templomtorony,
ott magasabban voltam, mint a fák,
és lelkem körbe néződte magát,
a falépcsők vén pora rám tapadt,
megragacsozva pőre talpamat,
a tornyon fönt födetlen ablakok
ölébe lógva két harang lakott,
fölkapaszoltam, nem félve sokat,
és megrebbentettem a baglyokat,
de bármekkora volt a szenvedély,
megroggyantatta lábaim a mély,
a rejtély vonzott, nem a félelem,
s míg Isten némán nyújtózott velem,
a nagyharangon körmöm pöcgetett,
de bennem zúgott az egész üreg,
s a szent zaj, mintha csöndjét féltené,
úgy röppent föl a mennyország felé.

*

Hegyőriző

Óvjad, mint egy ritka kincset,
ide testált hegyeinket,
s vigyázd, mint a jövőd sorsát,
nagy a család, szűk az ország.

*

Bakony

Bár csak felnőttként szívhattam belőle,
a falunkig is elért levegője,
le-, földombult, de különleges nem volt,
a fák tetején ott zöldellt a mennybolt,
csak tette dolgát, nem volt az sem nagy kegy,
hogy sugározta jeleit a Kab-hegy,
a gyógyításra rávette a fákat,
és Farkasgyepűn kezelte apámat,
mert dőlt az ózon, mint a nyári zápor,
a Dunántúl óriás mellkasából,
a neve ősi szász lehet, de trükkös
nagy görbülettel azt jelenti, bükkös,
a Pannon tenger medreit takarja,
s nagy jókedvében Isten ujja varrta.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük