Gergely Tamás: Például a ”vé”

Hibázik a gépem. A számító. Gépem. Elszámolja magát. Legutóbb például kihagyta a “v”-ket egy, a szerkesztőnek írott levelemből: “Délutáni alvás után: publikálatlan szövegeim nincsenek, hacsak első meséim nem kaparom elő, és írom át, hanem szívesen írok nektek egy olyat, amit tegnap a Facebook-oldalamra kitettem. Hibázik a számítógépem címmel és ürüggyel megírnék bizonyos dolgokat, amik szívügyem. Szendés, fájdalom, örökös témáim, a környező világ hiányzó moralitása. Milyen alkalomra kellene, mekkora terjedelemben? 12-15 ezer leütés kb. tíz nap múla megfelelne?”
”Szendés” tehát. Ezt írja a ”szenvedés” helyett. J´vicc, mi? “Szende” a “szenved” helyett. “Szende szenvedő” mintha nem léteznevolna…
Meg. “múla”. A “múlva” helyett. Tiszta szerencse, hogy nem “mulat”. Hogy ki lehet következteni, mit szándékoltam.
Szerintem erre számít a gép, hogy kikövetkeztetem én, mi áll ott, vagy jelen esetben Márkus László, aki a szöveget megrendelte.
Meg hát “J´vicc” – figyelték? Vagyis tetten értem. Itt, azon melegében megvonta az ékezet alól a magánhangzót… Továbbá: ”ke” a ”ki” helyett: ” ki lehet következtetni”. Hiába keresi az olvasó, már kijavítottam.
Zárójelbe kellene tennem, hiszen csak az olvasóhoz szólok, a gépet kihagynám, ne tudja, hogy felmentem: tudatában vagyok annak, hogy a hibákat én magam ejtem. Mert sietek vagy mert nem helyezkedtem el rendesen a széken. De hát miért vállalnám a hibákat? Ha van, akire vagyis amire kennem? Miért bontanám meg a sort – hát nem általánosan elfogadott a mai világban, hogy másra hárítjuk a felelősséget?
Hát nem pont erről írtam a szerknek, amikor a környező világ hiányzó moralitásáról beszéltem?
Morál, mi az?
Az igazsághoz tartozik, hogy a hibákat a nagy gépről írtam, a hp-ről. Mert van egy kicsi is, egy hordozható, egy Vaio. Hát ez utóbbin csúsztatni kell az ujjam ahelyett, hogy billentyűket nyomkodnék. Számomra ezért nehézkes. Meg kisebb a képernyője. De mások a hibái is. Azaz más hibákat ejt.
Az például nem esne meg a Vaion, hogy a “v”-ket kihagyja. Ugyanakkor el kell árulnom, hogy hp-gépem a két “vé”-t azért nem írta, mert nem ütöttem le eléggé a billentyűjét. Nem azért, mert sajnáltam. Hanem mert a hálószobában aludtak, nem akartam a zajjal zavarni őket.
Ha valamit sajnálok, hát elsősorban nem a kihagyott betűket siratom, mert azokat utólag pótolni lehet, hanem a hibás változatokban a kiesésre kerülteket. Az eddig említett példákból: a ”ke” ”e”-je repül, hogy átadja a helyét egy ”i”-nek, ”ki”. A ”J´vicc”-ben le kell vágnom az ékezetet ” ´ ”, hogy a helyére egy hosszú ”ó”-t teremtsek. Most akkor mi lesz a két kilököttel? Elvesznek a szájber-űrben?
Elnézést, eltűnt barátaim, a Szájber Szentlélek gondosságát kérem, legyen veletek. Mi mást tehetek. Gyötör a lelkiismeret.
Azután meg van itt egy eldöntetlen kérdés: kinek a hibája, hogy Stockholmban magyar ékezetek helyett valami hasonlót, arra emlékeztetõt próbálok? Nem azt írom, hogy: “tűző napon”, hanem azt, hogy ”tûzõ napon”, s az első szó magánhangzóit a teljes szöveg megírása után cserélem. Cserélem ki, tehát az idegen ékezetes betűket eldobom. Kilököm a szájber… Mondok rájuk egy Miatyánkat, de azután el vannak felejtve.
A példa különben a már hangzásra is idegen Lovisa Ulrika című szövegemből vettem: “Nyári meleg bágyít, ami a skandináv szeptemberben ritka. Déli egy órakor nem bírjuk Évával fél óránál tovább a tűző napon.” Ezen dolgozom jelenleg, ugyanis szeptemberben könyv less belőle. Ezért származnak említettből a példáim.
“Könyv less belőle” – na tessék! A gépem, illetve annak Wordja nem azt ír, amire utasítom: “lesz”, hanem amit ő akar. Ő úgy fogja fel, hogy hibázom, amikor ”sz”-t írok, és kijavít. Rosszra javítja a jót. Nekem oda kell mennem a számítógép egerével, kivágnom az ”s”-t, a másodikat, és beírni helyére… szóval egy ”s” repül, szájber… és Miatyánk, ezúttal azonban a lelkiismeretfurdalás enyhébb. Mert nem én vagyok a tettes.
Értik?
Nem vették észre, mert azonnal javítottam, hogy a Miatyánkat az előbb úgy írta, szinte leírni is szégyellem, nehogy valaki istenkáromlásnak vegye: ”Maityánk”. Ezen sokszor elgondolkoztam, mert szeretném mindennek tudni a magyarázatát: miért a betűcsere? Csak nem a gyorsírás okozza, hogy egyes betűk alatt a mechanikus kar hosszabb, ezért a Word később észleli őket?
No de Lovisa Ulrikához visszatérve, királynő volt kétszáz évvel ezelőtti Svédországban, kertje (nagy park) egy, a lakásunktól nem messzi szigeten, oda autózunk, ha tehetjük, szóval tele a szöveg gépelési hibával, ha én hp lennék, most nagyon szégyellném magam… Hp-ként fekete vagyok, elpirulnék.
Nem tudom, miért, az ”a” bántalmazása különösen megvisel. Mert az ábécé elsője? Például a Lovisa Ulrikában van egy ilyen elírás: ”elzvarták”. ”Elzavarták őket.” A példamondat: ”Elzavarták őket a szülőföldjükről, rohingya paraszt, jelenleg táborban lakik. A földje viszont maradt, s hát visszaszökött megművelni azt.”
Nem minden olyan derűs, mint a Maral-parti árnyékkeresés. ”Maral”? No nem, helyesen ”Mälar”, itt a szótag a feje tetején: az ”l” helyet cserél az ”r”-rel ráadásul a svéd “ä” maltratálva. Mintha rohingya paraszt lenne a Mälar…
Rohingya meg svéd – lehet egy lapon, egy szövegben írni róluk? Hát éppen ez a lényeg, ettől a feszültség. Egyidőben létezik a kettő. S a gépem sem válogat.
Különben hogy “szülőföld”… “második haza”… Elhajtott minket – Évát meg engem – valaki otthonról?
El. Elkényszerített.
Emlékeink vannak – tehát nem horizontális, inkább vertikális bonyolítás, valamiben meg kell, ugye, kapaszkodni: “Szárazajta, 1945. szeptember.” Gépileg hibátlan, a baj a tartalommal van: “A tőke csupa vér, s a következő áldozat Nagy András, aki nem tudja a testvére vérébe letenni a fejét. A fejsze fokával nyakon csapják, de több elvétett csapás után rálőnek, a második golyó végez vele.”
Az izgalomtól betűt vétek: “leteni”, “utá”, nem érdekes, javítani lehet, már megtettem.
Más volt ez a kezdetekben – egy kis nosztalgia nem árt:
Mario barátom megajándékozott egy kis Consul írógéppel. Vásárolta az aradi “consugnatió”-ban – consignatie, mi lenne annak a magyar neve, bizományi? – szép kis jószág, kellemesen szürke, hordozható, vékony betűkkel, mihez is hasonlítsam… a Word Calibrijéhez talán? A baj csak egy volt: hiba esetén vagy tízperces pepecseléssel javítottam, vagy, és ez következett be: Túrterebesen kb. száz A4-essel (fehér lappal) tanultan – ”tanultam” meg tömören fogalmazni, hogy minden szónak helye legyen, de egy sem fölösleges az egyperces novellában… Akkor papírt dobtam el, nem betűt, és az a szemétkosárba ment.
Nemcsak izgulok, néha rosszul is ülök, helyezkedem el a széken a gépem előtt. Ezért a “javíteni”, “consugnatie”. Vagy: “partezán…” Ebben a szövegösszefüggésben: “Elengedték volna, mert főhadnagy volt a jugoszláv hadseregben, ő viszont kikötötte, hogy a többi magyart is el kell engedni, mire a partizáncsoport vezetője, egy Julka nevű nő elkezdett lövöldözni.”
Bácskában történik, ahol sohasem jártam, de hát Burmában (rohingya) sem…
Jugoszláv hadsereg különben is… hova lett a jugoszláv hadsereg? Elvitte az amerikai bomba.
Meg hát: magyar vagyok, ezért Bácskában is otthon.
Rohingya is vagyok, kisemmizett. Zsolt írja, hogy akármit írok, a szenvedő embert írom meg. Láng Zsolt, ajánlás a VérHárs kötethez, aminek a Lovisa Ulrika kertjében része, abból egy idézet: ”egyetlen szereplője van: a szenvedő ember. A szenvedés fogalmát itt most nem metafizikai, pláne nem vallási értelemben használom, a szenvedésen elviselést, végbemenetelt, beteljesülést értek.
Gergely Tamás egyetlen szereplője a világ összes rosszát elszenvedi.”
Lehet, hogy igaza van.
Szenvedő. Fabrikált „öe”, majd kijavítom.
Rumina vétke az volt, hogy szerelmes lett, majd elmenekült a szerelmével, hogy az apja ne találja, ne ölje meg. Akkor menekült el, amikor az apja patkánymérget vásárolt neki, legyen azzal öngyilkos.
„Patkényméreg”. „Patkány”, már megint rosszul ülöm meg a székem, öt centivel jobbra helyezkedtem, mint kellene, az ujjam ezért nem találja meg a megfelelő betűt. „A söfőr, aki ugyenannál az emberjogi szervezetnél dolgozik, nem a konzulátusra vitte, hanem egy jazidiak által lakott házba, ahol eladta a fiatal nőt.
Jazidit jazidi egy jazidinek.”
„Ugyenannál”, javítom, ”e” saját hibámból a szájber-űrbe, sorry. Sajnálom.
Mit lehet megírni, ami nem szenvedés, nem elnyomás, nem harc…? Tegnap a Mälar-parton hozzánk totyogott két vadréce, vagyis egy pár. Megálltak előttünk, szótlan koldultak, még hápogni is elfelejtettek. Volt még valamennyi magunk, kiszórtam nekik a fűre, felszedték. Mälar-idill. ”ä”, kötőjel. Mosoly az arcon.
Viszont nem sokkal később újabb kacsák érkeztek, el akarták tulajdonítani az elsőknek kiszórt magot, a gacsik háborúzni kezdtek, a hozzánk szegődött pár elkényszerült onnan. Erőszak az is.
Ruminát és szerelmét a rendőrség találta meg, a lány könyörgött, hogy ne adják vissza a családnak, de amikor az apa ígéretet tedd olvasd: „tett” arra, hogy a lányt nem bántja, hazaküldték.
Hétezerötszáz leütés eddig, amit írtam, a szerkesztőnek ígért tizenötezernek a fele, s még hol tartok a hibalajtromban… – hibázik, ugye, a gépem.
Leütés, muszály ilyen harciasan fogalmazni? Egy betű egy leütés? Még a szünetet is …leütöm?
„Muszály”? Nem „muszáj”. Dehogynem. Mea culpa. Akkor most javítsak újra. Kérdés: hétezerötszáz leütés, ami látható, amit a gép számontart, de azt bezzeg nem jelzi, hány betű tűnt el, hányat gyomláltam ki a saját szövegemből…
Szöveg… Svéd gépem megszámolta, hány “ö”-t írok, magyarul sokkal több az “ö” mint a svédben, arról nem is beszélve, hogy létezik – tudjuk -rövid meg hosszú változata, a svédben ilyen nincs. Szóval a magyar “ö”-t átírja a Word “oe”-ra, “szoeveg”, de közben megjegyezte, hogy állandóan visszajavítom, úgyhogy kompromisszumot kötött magával: ír “ö”-t, ha már a gép gazdája, a szerző úgy akarja, de az “oe”-ből nem enged, így less, már megint „less”, szóval így lesznek “ö”-im “öe”-k. Vicces, nem?!
Zárójelben jegyzem meg, hogy Gulyás Miklós barátom szeretett volna segíteni rajtam, ezért egyszer, amikor Budapestre utazott, azaz haza Óbudára, kért számítógépes unokaöccsétől egy tabulaturát, magyarul hogyan mondják?
Magyar… Egy idő óta gépem nagy “M”-mel írja. Miért, nem tudom, a ”roman”-t meg a ”svéd”-et nem, pedig hát nem vagyok nacionalista… ”Román” nem „roman”…Javítom.
”Egy Ludovic Todinca nevű jelentkezett, ő elmehetett volna, de amikor megtudta, hogy magyar feleségének és két tizenéves gyermekének maradnia kell, visszaállt a kivégzendők közé, és családjával együtt vállalta a mártírhalált.”
Hát ez egy szépszomorú szöeveg, ”szöveg”, mármint a tartalma, ilyen is előfordul az életben.
Ruminát különben az apja meggyilkolta, elvágta a torkát, amikor az aludt. Irán, 2020.
Miklósnak nemcsak a gépe tett keresztbe, hanem az évek is gyengítették a nyelvérzékét. Majdhogynem svédül fogalmazott, amikor magyar szövegeit írta. A helyesírásról nem beszélve, Évával ketten javítottuk, puszta barátságból a visszaemlékezéseit s a vitairatait. Ez következett volna be nálam is? Cselhez folyamodott, ezt szerettem benne, rövid mondatokban fogalmazott, idézőjelbe téve írhattuk a hibát az indulatok számlájára. Néha.
”Azt mondták, búcsúzzon el a gyerekeitől. Feléjük fordult, de amikor hozzájuk szólt volna, egy kardcsapással levágták a fejét. A földre hullva gurult az egy darabig.
A gyerekek kiáltották: ’Apa, apa!’ Véres lett a ruhájuk a levágott fejtől.”
Itt nem a gép hibázik, itt az emberségmond csődöt. Írhattam volna, persze, úgy, hogy “kiáltoztak”, ki is javítom, hiszen még kézirat a kézirat, szeptemberre ha less könyv belőle…
Amihez Zsolt aaz elsőszót írta… “aaz” – felindultság, izgalom. Továbbá “emberségmond” két szó.
Szíria, 201?
VérHárs a készülő kötet munkacíme, “szenvedés-literatúra”, társaival Mária a VérHársban, azaz szimbolikusan saját vérén evez.
Nem tudom, behér ennyi “géphiba” a Litera-Túrába, László?
Egy túra volt az is a román kommunizmus vizében.
“Befér”, nyilván. A többi elírást nem is jelzem, szótlan szomorúan javítok.
Izgulok, pedig Hasogdzsit még nem is említettem. Nem is fogom. Nagy a sajtója, szenzáció, benne l-e-s-z a Lovisa Ulrika kertjében, olvasható már a zEtnának köszönhetően, zentai magyar lap, viszont Hevrin Khalafot hadd említsem. Az IS tette el láb alól, mert két nép barátságát akarta szolgálni, ezért ellenségük lett. “Tudták a nevét, tehát nem véletlenül választották ki, húztak ki egyet a tömegből.
Megerőszakolták. Majd hajánál fogva egy autóhoz kötötték, úgy vonszolták a földön. Fejbőre leszakadt. Fejbevágták, koponyacsonttörést szenvedett. Egyik lábszárcsontját ugyancsak eltörték.”
Hát ez a helyzet a világban a harmadik évezredben. Meg a fejemben, tudatomban. Ezt írom meg, ez a mondanivalóm. A Mälar-parti kacsák meg Hevrin Khalaf egymás mellett.
Azért a “Magyar” szóhoz hadd fûzzek egy utolsó példát.
Tizenkétezer leütés eddig, ha a szüneteket is számolom. Mondjuk, tíz százalékot a gépem eliminál, azok az én személyes halottjaim, ezért beszámolom őket, névtelensébe burkolva is megtartom a elyük. “Helyük” – alszik valaki a szomszédos szobában?
A “Magyar” meg a “felindultság” címszavakhoz tehát:
Moyses Márton a mi Jan Palachunk, felgyújtotta magát. “A fáklyaként lobogó 29-évest, Moyses Mártont a pártházból kirohanó tiszt egy télikabáttal letakarja, hogy ne égjen, és hogy ne lássák, majd a tüneményes gyorsasággal érkező mentőbe feldobják, akár egy hasáb fát.”
Brassó, 197? A pártház, a megyei pártbizottság impozáns épülete, ki tudja, mi volt azelőtt. Gyorsasággal hosszú “gé”.
Középiskolánk a pártszékház szomszédságában, mondja másnap tanárunk, hogy valaki felgyújtotta magát, tudjuk-e?
Röhgöz volt kötve – “röghöz” – Nagyajtához – közel fekszik a korábban említett Szárazajtához, lélekben is – meg a kollektívhez, s ő tanulni akart, Brassóban olyan állást vállalt volna, ahol azt lehet, nem adatott meg.
A második Bolyaiként emlegették.
“ ’56 miatt dobták ki a baróti középiskolából, segítséggel érettségizett máshol.” Ez volt a bűne. Át akart szökni harmadmagával a határon, hogy segítsen a magyarországi forradalmároknak. Egy szent őrült. Moyses Márton. Hibásan írom a nevét, szégyellem magam ezért: ”Maton” – se “r”, se ékezet.
”A börtön annyira megviselte, hogy kiszabadulása után hónapokig nem szólt senkihez, még legközelebbi rokonaihoz sem.”
Rumina apja a rendőrnek megígérte, hogy a lánynak nem less ántódása. Ugyanakkor elment egy ügyvédhez, kérdezze meg, mennyi büntetést kap, ha a lányát meggyilkolja? “Less ántódása”…
Dél-Amerikában a legrosszabb a világon a szakszervezeti vezetők helyzete – a svéd rádió mai híre – főként Brazíliában és Kolumbiában. Sokat közülük meggyilkoltak.
Példa szenvedés-montázsra. Zsé-vel. Moyses-Rumina-Dél-Amerika-Moyses.
Moyses levágta a saját nyelvét, hogy társait ne köphesse be. Visszavarták neki, érzéstelenítés nélkül, azután hibásan beszélt.
“Benzint vásárolt, egy fa törzséhez kötözte magát a sáljával a brassói pártszékház előtt, majd magára öntötte a benzint, és felgyújtotta magát. Lobogott, mint egy fáklya.” Részlet a Lovisa Ulrika kertjéből.
Néz ránk Kis tanár úr: ”Tudjátok, hogy a tegnap itt valaki felgyújtotta magát?” Nem tudjuk, fiatalok vagyunk, nem is vesszük a szívünkre. Azt sem tudjuk, ki miért? De miért kérdi a tanár úr, csak nem akar besúgni minket?
”Február 13-án gyújtotta fel magát, május 15-én halt meg. A kórházban nem kapott gyógyszeres kezelést, a húga járt ki a gyógyszertárba orvosságért, kötszerért.”
Vették észre? Az idézetet kurzív ”-vel záródik, helytelenül. Előfordulnak ilyen hibák is… Hibázik, ugye, a gépem. Lehet én is hibázom, a szenvedésre csupaszítom le a világot. De hát miről írjak? Ellepte ideiglenesen a Mälar-partot a csontmadár, az jó hír? ”Ellepte”, nem ”ellepték”.
“A csontmadárnak hegyes kis bóbitája van. Veréb nagyságú maga a madár, hasa enyhén vörhenyes, mint amikor kevés málnaízet keversz nagy csupor aludttejbe.
Sok neve van – bizonyos vidékeken selymes csontmadárnak nevezik, máshol csak selymesnek, sőt selymegnek.”
Ami pedig a gépem illeti, annak hibáit, érvényes rá, amit Piroska mondott a tranåsi menekülttáborban – a kályhákról: ”Mindenik kályhának an egy bibje. ”Bibije” és ”van”.

© Barta Lászlóné Enikő – Rügen

Vélemény, hozzászólás?