Gulisio Tímea versei

Kóda

Mikor már az arckontúrok is oda,
Eljön az ideje a régi rajongóknak.
Ők csak erre vártak.
Gyenge ragadozónak haldokló préda.

Szánalmasan büszkék,
Jogosan boldogtalanok.
Ez már nem ő,
Ez már nem az.

Mégis körülhordozzák,
Mint a véres kardot.
Kitűzik mellükre,
Halott pillangó papír rovardobozba.

A szépség pedig nem hagyja magát.
Mikor már lemondtak róla,
Hogy még jobban fájjon, – utoljára –
Megmutatja magát egy pillanatra.

*

Bizalom

Tiltja a vallása,
Ezért nem néz oda,
Legalább a szeme ne vétkezzen.

Csak matat a bugyimban,
Közben sír,
Hogy milyen jó meleg.
Mint mikor az első kisbabája
Pelenkájába nyúlt.

Nem tud elvonatkoztatni
A nő kötelességétől.
Az ő világában a nő csak akkor nő,
Ha anya.

És anya lett, újra, meg újra.
Nem volt kifogása ellene.
Csak az előkészületeken legyen gyorsan túl.

Nem dicsérték a mellét,
Csak a szoknyája alá dugtak
Egy húsdarabot.

Pedig akkor még szép volt neki,
Most már lóg.

Először nem is merte megmutatni,
Inkább a sebhelyet a hasán.
Ilyen, mikor a vágynál nagyobb a bizalom.

És nem néztem oda,
Mert van, ami szeretni,
Nem nézni való.

*Első közlés

©Nászta Katalin – Szárítókötélen-1

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük