Íme, az „EMBÖR”…!

Nagy Bandó Andrással – Hajnal Éva beszélgetett

Nem akad ember, aki ne ismerné Nagy Bandó Andrást: a humoristát, a költőt, az írót, az Embert! Ő Embörnek nevezi, akit nagyra tart… Beszélgetésünk közben szeretnénk közelebb kerülni a titokhoz: hogyan lehetséges minden helyzetben „EMBÖR”-nek maradni?

Hajnal Éva: Szegény családból származol: egy „klott gatyás” kisfiúnak hogyan lehetett mégis gazdag gyermekkora?

Nagy Bandó András: Töprengek a válaszomon, mert eszembe jut, erről a „szegénységben is gazdag gyerekkorról” meséltem már párszor, és mégis most az is bevillan, hogy azt a szegénységet a mögöttem maradt idő, ez a hét évtized szépítette meg. Máris korrigálnom kell: ez csupán a létezésünkre, a megélhetésünkre igaz. Az át- és megélt élmények gazdagsága mindenért kárpótolt. Ha a ma élő gyermekek „élményeihez” viszonyítom az én megőrzött, és máig cipelt élménycsomagomat, megnyugvással mondom: minden rendben van. Akár a gyermekeknek (és persze szüleiknek) írt múltidéző verseimet nézem, akár a regényeimet, láthatom: magabiztosan mozogtam a hajdan volt közegben, és képes voltam jól tükröztetni mindazokat, amik akkoriban életem részei és megszépítői voltak.

: Deszken jártál általános iskolába, itt szervezted életed első 20 km-es futóversenyét, amit meg is nyertél. 

NBA: A híres Szegedi Maratoni résztvevői, a Deszken is végighaladó marathonisták döbbenetesen hatottak rám. Vízzel kínáltuk, és megtapsoltuk őket, és kis srácként egyetlen lettem az útszélén állók közül, aki próbára is akartam tenni magamat: ezt én is tudnám? Van-e, lenne-e elég akaraterőm, erőm, elég lenne-e az edzettségem egy hosszú táv lefutásához? Az utcabeli fiúkat rávettem, tegyünk próbát. Belementek, és valóban úgy alakult, hogy győztem. Ez nem csak azt jelenti, hogy első lettem, azt is, hogy „győztem”, azaz képes voltam végigfutni a 20 kilométert. Később ugyanígy éreztem mind a tíz alkalommal, amikor a 42 kilométeres távot lefutottam. 1974-ben, Görögországban, Olümpiában, az ókori stadionban is lefutottam egy százméteres távot. A társasutazás résztvevőiként állhattunk starthoz. Akkor boldog voltam, hogy megelőztem az akkor pályakezdő riporternek számító Déri Jánost, de amikor meghalt, már sajnáltam, hogy azon a távon megelőztem.

: Azóta is „versenyben” vagy. Melyek ennek a versenynek a számodra legfontosabb állomásai, győzelmei?

NBA: Kérdésed kétértelmű, a válaszaim egyértelműek lesznek, így hát azzal kezdem, hogy 1962 és 1966 között birkózóként nyertem a versenyeket, ezek is sokat adtak és tettek hozzám. Ekkoriban szavalóversenyeken is részt vettem, majd színjátszóként szerepelhettem szegedi csoportokban. A Minerva Színpadról dobbantottam a „humorpódiumra”, de ekkor már karikaturistaként is debütáltam, sorban jöttek ki a rajzaim, előbb Szegeden, később országos lapokban is. Kaján Tibor, az általam is egyik legjobbnak tartott karikaturista mutatott be az Új Tükör „Ceruzahegyező” című rovatában. Ebből a vonalból született meg a „Szénnel a kézben” című, zenei montázsra épülő gyorsrajzoló estem. 1973-tól írtam és adtam elő önálló műsoraimat („ős stand up”), aztán 1981-82-ben győztese, fődíjasa lettem a Rádió 2. Humorfesztiváljának. Hat év rádiós és tévés sikereinek köszönhettem az 1988-ban megkapott Karinthy-gyűrűt. A legnagyobb „győzelem” a közönség szeretete, a népszerűség volt, és nagy örömöm, hogy ez máig megmaradt.

: Humorista vagy? Grafikus? Színész? Író? Költő? Előadóművész? Előbbre való bármelyik titulusod a másiknál? Gyakran határozod meg önmagad viccesen a „prolihisztor” szóval! Miért tartod fontosnak ezt a meghatározást?

NBA: Egyszer azt kérdezték tőlem egy tévéműsor előtt, milyen titulust írjanak a képernyőn megjelenő nevem alá. Mondtam, inkább semmit. Humorista vagyok, tudják. Írok, verselek, tudják. De én csak „a Bandó” voltam, vagyok, és remélem, leszek, míg élek. Ez a műfajom: Bandó. Ebben minden benne van, ami rólam tudható. Abszolút autodidakta vagyok, amit „tudok”, vagy a születésemmel kaptam, vagy később, és mivel fölfedeztem magamban, hát kibontottam. Önerőből. A „prolihisztor” megnevezés játék a szóval: sokféle dolgot próbáltam ki, és hát falusi „proli” családból származom. Ezt nem csak „vállalom”, de büszke is vagyok rá: igen, onnan, lentről jöttem, így jutottam el, nem, nem a „csúcsra”, hanem egy magas fennsíkra, ahol, remélem, egészen az életem végéig aktívan időzhetek el.

: Fölnőtteknek írt könyveid közül szinte mindegyik erőt, tartást sugároz és ugyanezt az erőt és tartást merítik ezekből olvasóid is. Van-e olyan történeted, olyan olvasói visszajelzés, ami életre szóló öröm, ami meghatározó élmény a számodra?

NBA: Több is van, de egyet választanom kell, legyen ez: Bródyval turnéztunk Amerikában, s egyik este San Francisco magyar éttermében vacsoráztunk. A szomszéd asztalsor körül egy magyar család ült, köszöntötték a 90 éves nagyit. Ott voltak az estünkön is, köszöntünk egymásnak. A sarokban egy zenész játszott, és úgy gondoltam, boldog lesz a nénike, ha fölkérem egy táncra. Így történt, úgy lett: boldog volt, a Kék Duna keringőre forogtunk, egészen beleszédülve. Később, már hazafelé tartva, a repülőtéren találkoztunk az ugyancsak Budapestre tartó család két tagjával. Elmondták, a születésnapi vacsora után három nappal meghalt a néni. Az utolsó táncot táncolhattam vele.

: Gyerekeknek szánt könyveidből, gyerekelőadásaidból nem nehéz megállapítani: különleges felelősséget érzel a gyerekek iránt! Jó pedagógus és kitűnő népművelő módjára anyanyelvünk szépségére, a gyerekek olvasóvá nevelésére teszed a hangsúlyt, mindezt a lehető legnagyobb tisztelettel! Miért tartod ezt fontosnak?

NBA: Sok minden dől el a gyermekkorban: az irodalom, az olvasás, a vers szeretete. Én kis pont vagyok, de azt gondolom, jó és hasznos lépcsőfoknak lenni a klasszikusokhoz vezető lépcsősorban. Gyermekként, iskolásként engem irányítottak a jó felé a tanítóim, tanáraim, most rajtam a sor. A sok verselés, könyvélmény és nyelvi gyarapodás népművelővé nevelt, teszem a dolgom. Boldog vagyok, hogy magyarul beszélhetek és írhatok, élvezem a szavak játékát, és örömöm, hogy az anyanyelvemet megszerettethetem a gyerekekkel.

: Nem minden könyv nevel olvasóvá. Véleményed szerint, milyen a jó könyv?

NBA: Az, amely fogva tart. Az, amely akkor is veled megy, ha már befejezted az olvasását, s visszatetted a polcodra. Az, amelyiket magad mellett dédelgeted az ágyad mellett. Az, amely hozzád tett, ami jobbá formált, ami katarzis élményt adott. Az írók és költők szóvarázslók, csodatevők. Sosem tudod meg a trükkjeiket, de egész életeden át ragyog a szemed, ha eszedbe jut a „produkciójuk”.

: Közvetlen, barátságos, érzékeny „EMBÖR” hírében állsz. Mi olvasóid úgy érezzük, közülünk való vagy: értünk, helyettünk beszélsz minden alkalommal, amikor megszólalsz. Kiállsz mindazokért, akik nem tudnak kiállni önmagukért! Te alapítottad az első hajléktalan szállót is Budapesten! Hogy történt mindez?

NBA: Harminc éve, épp a rendszerváltás napjaiban álltam a Déli Pályaudvaron tüntető hajléktalanok mellé. A fejük fölé emelt táblán ez állt: MI IS EMBEREK VAGYUNK! Innen vittem el őket, előbb Csillebércre, a hajdani gyermektáborba, aztán Budaörsre, egy kiszuperált laktanya barakképületeibe. Fő célom volt: bizonyíthassák, amit a táblán hirdettek. Három hónapig éltem velük, tettem a dolgom, modernkori szamaritánusként. Amikor már elegendő szociális munkás segített, rájuk hagytam a dolgot. Később két kitüntetést kaptam ezért a munkálkodásomért: az Aranyszalmaszál a hajléktalanokért (ez egy aranyporral befújt igazi szalmaszál), és a Hajléktalan emberért díjat, elsőként, az akkor kormányzati pozícióban lévő Vecsey Miklós adta át.

: Számos díjad közül melyikre vagy a legbüszkébb?

NBA: Nem sok díjam van. Ezeken kívül két életmű díjam van: az Aphelandra, s a pécsi Ambassador Klub aranygyűrűje. A nagycsaládosok Aranybölcső díja is kedves emlék, ők 8 millió forint értékű könyvet kaptak tőlem. Mindegyik kedves. A Karinthy-gyűrű is, persze. A legbüszkébb arra vagyok, hogy egyik „oldal” számára sem voltam jó csókos, hogy állami kitüntetéssel jutalmazzanak és „honorálják” hozzájuk való „jóságomat”.

: Milyennek értékeled a mai magyar irodalmat? Kicsit kívülállóként nézed, vagy elfogadott, szeretett, tisztelt alkotóként foglalod el méltó helyedet ebben?

NBA: Nekem nincs „helyem” abban, amiről kérdezel, de helyet kaptam az olvasóim szívében, és ez nem kevés. Néhány könyvem tapintható és tetten érhető sikert hozott, ez fontos számomra, és hát a gyerekeknek írt köteteim is helyükre kerültek. Nem tudok mást tenni: én munkálkodom, alkotok, írok, a többit láthatatlan kezek mozgatják.

: Magad is rengeteget olvasol. Olvasmányélményeid közül melyek inspiráltak írásra? Kik azok, akiket szívből ajánlanál olvasásra a klasszikus- és a kortárs írók, költők közül?

NBA: Nem tudom megmondani, a sok-sok elolvasott könyvből hány hatott rám, s azt sem, hogy egyáltalán írásra késztettek-e. Mivel szépirodalmat és filozófiát, vallásos, tudományos és történelmi témájú könyveket is örömmel olvasok, valamiféle együttes hatásról beszélhetek. Ám az igazi alap a mögöttem hagyott életem, és a piócaként rátapadt „útitársak”, sorsok, esetek, történetek. Hihetetlen gazdagok vagyunk, legalább 100-150 kedvenc kortárs író és költő kötetét kellene ajánlanom, inkább nem teszem. Aki nagy olvasó, mindegyiket ismeri, aki még nem, az keresgéljen, beléjük botlik.

: Van-e olyan alkotótársad, akinek örömmel megmutatod még megjelenés előtt álló, frissen elkészült írásaidat? Örömmel fogadod a jó tanácsot, netán a kritikát?

NBA: Feleségemre és a barátaimra bízom a mustrát, és kiváltképp elvárom tőlük, hogy keményszavú kritikusaim legyenek. Az írói vakságot csak az őszinte kritikusok tudják gyógyítani.

: Szókimondó személyiséged megosztja az embereket: van, aki annyira szeret, hogy szinte imád, van, aki ki nem állhat! Mi lehet ennek az oka? Te hogy éled meg ezt?

NBA: Tényleg gyanús, akit mindenki szeret. Amikor közéleti észrevételeimet írom meg, akkor is kötelező penzumomnak tartom, ha tudom, a velem egyet nem értők orrolnak majd a szavaimért. Egy vezérel: a hazám, az én országom sorsa, jövője, és persze az életünk jobbítása. Athén egykori polgára a véleményével vált igazi göröggé. A langyosakat kiköpi az Isten.

: Gyermekeid tehetségesek! 9 éves kislányod is nagy örömmel, szinte mindenhol és mindenkor olvas. Mit tanácsolnál szülőtársaidnak, hogyan neveljék olvasóvá gyermekeiket?

NBA: Mutassanak példát: olvassanak, lehetőleg előttük, hogy lássák őket. Aztán beszélgessenek, meséljenek az élményeikről. Beszéljenek rajongva egy-egy kötetről. A többit bízzák a gyerekre, olvasni fog.

: 71 évesen sok-sok tervedet megvalósítottad már, számtalan terved van készülőben! Beavatnál bennünket ezekbe?

NBA: Sosem tudom, mi lesz a következő könyvem, több köteten dolgozgatok, szöszölök. Most kész egy lódítós kisgyerek nagy meséje, a címe: „Ezt nem hiszem el!” Ugyancsak kiadásra vár a „Cirkusz”, prózai mesével és a cirkuszművészeket bemutató versekkel. Együtt van egy újabb haiku kötet anyaga, ezernél is több háromsorossal. Írom az életemet összegőz „Énciklopédia” című kötetemet is, és a már megszületetett versekből tudom, lassan együtt lesz egy új gyermekkötet anyaga is. Mini novellákat írok, lesz egy kötetre való. Filmesen hozzátehetem: és még sokan mások…

: Szerető családod körében, Pécsett élsz. Befogadott ez a város? 

NBA: A barátaim befogadtak, akikkel összefutok, megismernek, szeretnek és tisztelnek, különösebb „befogadásról” nincs hírem, bár volna rá igény…

: Boldog vagy?

NBA: Ritámmal boldog házasságban élek, Gvendolin ezernyi örömöt ad nekünk, Hanna unokám gyakran jön hozzánk, ez boldogság. Teszek az egészségemért, sportolásra alkalmas maradtam, igaz, szemüveggel, de látok, tehát olvashatok. Ujjaim kopogtatják a billentyűzetet, tehát írhatok. Ötleteim vannak, tehát észnél vagyok. Eldöntöttem, hogy 100 éves koromig élek, ez az eddigi legjobb ötletem, ráadásul e percben úgy fest, képes leszek ezt betartani. Arról már régen döntöttem, hogy én mindig boldog leszek, tehát ha hiszed, ha nem, az vagyok.

: Tisztelettel köszönöm, mint mindig, most is élmény volt beszélgetni Veled! Azt kívánom, hogy tervezett 100 éves korodig légy boldog alkotó EMBÖR, a Téged szeretők körében!

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük