Izsó Zita: A tengernek háttal

Társaid már rég vízbe fúltak,
de még hét nap elteltével is a kiáltásaikra ébredsz,
mert álmaid, mint a tenger,
partra sodorják benned fél pár cipőiket, a léket kapott
hajó roncsait.
Alvás közben látod, hogy a vízből kezek nőnek,
a kezek pedig egyszerre mozdulnak meg,
mint a szélre hajladozó fák ágai,
magukra rántják a nap dézsáját,
aztán mindent elvakít a fény,
és te be akarsz futni értük, de egyszerre beléd hasít,
hogy gyáva vagy.
Általában ekkor ébredsz fel.
Keresel valakit, akinek beszélhetsz,
arra ügyelsz, hogy amit mondasz,
ne tűnjön magyarázkodásnak,
de azért remélhesd,
hogy a másik sebes folyású szavai
lassan elbontják a valóságérzeted,
ahogy a hullámok is elmossák majd
a hiábavaló, elérhetetlen partokat.

*Megjelent a szerző: Éjszakai földet érés, című könyvében – scolar l!ve 2019.