Kelebi Kiss István versei

Dob

sosem látjuk a tömegtől
a keresztúthoz mikor érünk
ÍGY egyenes a kacskaringó
a járás kínja csak mit érzünk

sosem tudjuk meg kik voltunk
és voltunk-e valahol
szívünké e a hang mit hallunk
vagy egy másik rab dobol

*

Függőhíd

mikor befagynak a napok
híddá szerveződik
egy verses szerkezet
és áthajlik a másik partra
ahol álmok és tények
összemosódnak

*

Királyfi

az első útkanyarnál beleszeret valakibe
és nem megy tovább
a gellert kapott történetben 
hétfejű macskák dorombolnak
egy rőzsehordó nénike fölfűti a kályhát
nyár lesz

délben bólogatni kezdenek a harangok
helyeslik a tündér érkezését
aki portós csomagot hozott
(kápráztató csomagolás)
meg sem nézi a feladót
kibontja

a felejtés detonációja
darabokra tépi emlékeit
minden szétrepül
mint egykor kíváncsisága műtőjében
nagymamája féltett vekkerének alkatrészei

*

Oda a fiókakor

széken ülsz
de tátogó mélység
előtted 
mondod
Ikarosz ám a padló
nem a tenger
nem tollak suhognak
levert tárgyak
zaja az

*

egyre nehezebb
(ha van is)
szárnyat lendíteni
ám a zuhanás
sem a régi
egykor Cél vezetett
még az elbukáshoz is

*

nem tudom mi kezdődik
nem tudom meddig ér a Híd
nem kérdezek nem válaszolok
mert e homályos csöndben
hiába van szemüvegem
nem látszik élesebben
semmi

*Első közlés

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük