Kelebi Kiss István versei

ellobbant

hidak hamujában
fejbúbig tegnap-volt-országban
gipszöntvénye a mának
héfők hűvös köpenyében

(kötések közt kötöző
cserepesedett ajkú
ráncok öltéseivel
éjszakákhoz toldva)

hideg folyam gerince kínnak
maga elől örvénybe bukó
szita-tenyérrel öblögető
titok-aranymosó

(évszakok pásztora
arany őszkos után
vajákolt utakon
örökké indulásban)

izzó kaláccsal a sebben
üszökben sárban is makulátlan
mégis csillaggal megkövezett
villámmal földbedöngölt

(fellegek madarak
kendő-lobogás alatt
ég-érintő ujjal
javíthatatlanul)

bomlott csokrok suhogása
mint a botok suhogása
szépségverten meg-megálló
gyökeret mégsem eresztő

*

Dob

sosem látjuk a tömegtől
a keresztúthoz mikor érünk
ÍGY egyenes a kacskaringó
a járás kínja csak mit érzünk

sosem tudjuk meg kik voltunk
és voltunk-e valahol
szívünké e a hang mit hallunk
vagy egy másik rab dobol

*

A FA Lelke…

el-elereszt egy levelet
végül csupán az ágak
és a törzs marad
a csemetekori álmok
bezárva a kéreg
ráncai alatt
s mit 100 éven át vágyott
a madarak röptében
kinyíló szabadságot
(hisz őrzött annyi fészket)
megkapta végre
a földet markoló gyökérzet
engedett és beleröppent
az angyalok énekébe

©Koncz Csaba – Balatonkenesei vihar 2007

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük