Kovács Gábor: Karcolat a prostitúcióról

Egy rendszer humánus voltát az minősíti a legjobban, ahogy a prostituáltakkal, a hajléktalanokkal és általában a kitaszítottakkal bánik…‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍

Azt, hogy a prostitúció alapvetően nem jó dolog, szinte senki sem tagadja.  Ugyanakkor, hogy miért és mennyiben rossz, már kevesebben fogalmazzák meg. Meggyőződésem, hogy a prostitúcióért – a közvéleménnyel éles ellentétben – mindenki felelős, aki felnőtt módon képes és hajlandó gondolkodni erről a fontos társadalmi problémáról, ennek ellenére míg a világ egyik felén megkövezés és halál jár érte, addig a másik felén legális munkavégzésnek számít. A prostitúció olyan valami, ami gyakorlatilag mindig volt, mindig lesz, mintegy kultúra-független velejárója életünknek, s legfeljebb az alkalmas korlátok közé szorítására tehetünk kísérletet. Európában évek óta vita tárgyát képezi, mi jelenti a helyes hozzáállást a prostitúcióhoz: kriminalizálni kell vagy inkább társadalmilag elfogadottá tenni.

Az egyes országok gyakorlata között lényeges eltérések vannak. Az Unión belül lényegében csak három országban tiltják teljes mértékben a prostitúciót: Horvátországban, Romániában és Litvániában. Ezzel szemben elfogadóbb magatartás jellemzi például Hollandiát, Németországot, Dániát,  Lettországot és Ausztriát. Finnországban érdekes módon bár tilos a prostitúció, az ügyfelet viszont nem büntetik érte, azt hiszem joggal mondhatjuk erre, hogy az ilyen intézkedés annyit ér, mint a falra hányt borsó. A többi országban pedig – ha nincs is abszolút tiltás – enyhén szólva nem egységes a szabályozás. Egészen meglepő például a skandináv országok, Svédország és Norvégia gyakorlata. Ezekben az országokban elsősorban az ügyfelet szankcionálják. E téren Svédország számít úttörőnek, ahol 1999 óta akár fél év börtönre és az elítélt jövedelemével arányos pénzbüntetésre számíthat az, aki szexuális szolgáltatást vásárol. A szomszédos Norvégiában hasonló a helyzet. Az ügyfélre kiszabható maximális büntetés 6 hónap, viszont akár 1 év börtön is járhat abban az esetben, ha a szexuális aktus természete “különösen lealacsonyító”. Izlandon is – bár Svédországhoz hasonlóan nem EU-tagállam – a fizető ügyfelet szankcionáló törvény van érvényben: egy év szabadságvesztés jár neki, ha nagykorútól vásárolt szolgáltatást és két év, ha kiskorútól. E jogszabályok visszafogó hatása persze korántsem egyértelmű, mint ahogy maga a jogi környezet sem az.

De hadd álljon itt egy pozitív példa is. Nemrég olvastam egy érdekes kis németnyelvű brosúrát, a címe: A szex, mint munka (Sex als Arbeit). Ez a szemléletformáló írás, mert, tényleg az, lényegében arról szól, hogy milyen feltételek mellett lehet szexmunkát vállalni a szomszédos Ausztriában.

Az általam érdeklődéssel olvasott “kiskáté” azzal kezdődik, hogy világossá teszi a fogalmi különbséget prostitúció és az önként vállat szexuális szolgáltatások között. Ebből adódóan, ha valaki szexuális szolgáltatást kíván igénybe venni, akkor nem lábon vesz meg valakit, mint valami rabszolgát, hanem egy világosan körülírt, meghatározott szolgáltatásért – és nem a személy egészéért – fizet. Itt válik el ugyanis a legálisan végzett szexmunka az emberkereskedelemtől és az ún. stricik által futatott kényszer prostitúciótól.

De álljunk csak meg egy pillanatra a szexmunka kifejezés kapcsán. Világos, hogy ez az újkeletű kifejezés az, amely a leginkább mentes az előítéletektől és a diszkriminációtól. Az angol nyelvben használt, s eredetileg latin eredetű „prostitute” (prostituált) szó ugyanis „kiszolgáltatottat”, ill. „nem megbecsült”-et jelent. Ezzel ellentétben  a szexmunkás kifejezés sokak szerint nem esik eleve negatív morális megítélés alá, történelmileg úgymond nincs megbélyegezve. Más szóval nincs kriminalizálva, a bűnözéssel kapcsolatba hozva. Ráadásulbármilyen etnikumot és nemet lefedhetnek ezzel a szóval. A szó jelentésében ugyanakkor az is benne  van, hogy akik ezzel a tevékenységgel foglalkoznak azok ezzel mintegy pénzkereső tevékenységet folytatnak.

Látnunk kell, hogy pusztán azáltal,  hogy a társadalom részéről ezt munkának ismerik el, a szexmunkásoknak lényegesen több eszközük van arra, hogy jobb, biztonságosabb és elfogadhatóbb munkakörülményekért küzdjenek. Egyébként a szexmunka kifejezést már számos kormány, emberi jogi szervezet és szakszervezet is használja, akárcsak az ENSZ.

De vissza a valóságba, legalábbis az osztrák viszonyok közé, amely kulturáltságban és a szemléletmód modernségét illetően messze a magyar viszonyok fölött van. Ez utóbbi állításomat a továbbiakban természetesen bizonyítani is fogom.

Lássuk csak, mi kell a legális szexmunkához Ausztriában. Mindezt persze nem a könnyű “elhelyezkedés” népszerűsítéseként írom, hanem pusztán a tényszerűség kedvéért. A legfontosabb persze a legális munkahely. Ilyen lehet a bordélyház (amelyre meghatározott jogszabályok vonatkoznak), továbbá szaunák, bárok, klubok, masszázsszalonok. Ezen kívül fontos, hogy érvényes egészségügyi könyvvel vagy kártyával rendelkezzen valaki. Ennek hiánya ugyanis büntetést von maga után. Az ún. utcai prostitúció általában tilos Ausztriában különösen a lakóterületeken belül, a nagyvárosokra külön megszorítások és kikötések érvényesek. Ugyanígy tilos az ún. lakásprostitúció egész Ausztria területén. Szexuális szolgáltatásokat adni magánlakásban tehát szigorúan tilos. Annak eldöntése, hogy egy adott szexuális szolgáltatást, s azt milyen áron vállal valaki, mindig a szolgáltató (a szexmunkás)  szabad döntésének tárgykörébe tartozik. Külön kiemelendő itt a testi egészség kérdése.

Minden legálisan dolgozó szexmunkásnak kötelező egy hathetenként ismétlődő kontrollvizsgálaton részt vennie. Ezen kívül tizenkéthetenként kötelező a vérvétel is. Ezek a vizsgálatok – s ez nem kis dolog – díjmentesek. Ez utóbbi, tehát az ingyenesség vonatkozik az anonim lelki tanácsadásra is, amely telefonon és interneten keresztül bárhol elérhető. A megfelelő társadalombiztosítás érdekében a bevételekről és a kiadásokról értelemszerűen rendszeres könyvelést kell készíteni, ennek szabályait itt nem részletezem, mivel nem tartoznak szorosan írásom tárgykörébe. Mondanom sem kell, hogy a rendõrség dolga ebben a rendszerben nem az, hogy vegzálja esetleg egyik helyről a másikra üldözze a szexmunkásokat, jogosult azonban bárkit igazoltatni, s az illető egészségügyi könyvének érvényességét ellenőrizni. Az osztrák modell tehát – modern szemléletváltásával – humánusnak és jogilag kellően körülbástyázottnak tűnik. Én legalábbis, laikusként, a jelenkori feltételek mellett példaértékűnek tartom.

Nem árt itt egy kis kitérőt tenni, csak a kontraszt kedvéért. Éles ellentétet képez a nyugati országokkal – így főként Ausztriával – szemben az a középkort idéző bánásmód, amit az iszlám országokban tapasztalhatunk a prostituáltakat illetően. Az iszlám országok kulturális és vallásos közegében súlyos bűncselekménynek tartják a prostitúciót és kemény büntetéseket rónak ki azok “rajtakapott” alanyaira. Iránban a megkorbácsolástól a börtönbüntetésen át egészen a megkövezésig terjed a büntetések sora, aki pedig bármely módon támogatja a prostitúciót, például bordélyházak fenntartásával, az 1-től 10 évig tartó börtönbüntetést kaphat. Afganisztánban 5-től 15 évig terjedően büntetik a prostitúciót, valamint a házasságtörést is bűncselekményként kezelik. Szaúd-Arábiában a totalitárius állam ugyancsak illegális tevékenységnek tekinti a prostitúciót, amit korbácsolással és az azt kiegészítő börtönbüntetéssel súlyt. Az ilyen ügyekkel egyébként az ún. erkölcs-rendőrség (religious police) foglalkozik. Egyiptomban szintén bűncselekménynek számít a prostitúció, itt 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki az ilyen jellegű tevékenységre. A prostituáltakat pedig olyan büntetés-végrehatási központokba (correctional centers) küldik, ahol a fogva tartási feltételek jóval rosszabbak, mint a felnőtt börtönökben.

Ezek után nagy vonalakban lássuk most, mi a helyzet Magyarországon. A szexmunka – avagy prostitúció – legálisan végezhető, a törvényi feltételek betartása mellett.  A törvény csupán a holdudvart – azaz a szexmunkások kihasználóit – rendeli büntetni.

Ezzel együtt jár azonban, hogy sem bordélyházat, sem más, ilyen jellegű intézményt üzemeltetni nem lehet, az ilyen intézmények tulajdonosait, illetve üzemeltetőit a Btk. bünteti, a prostitúció elősegítése tényállásával. Ugyanígy büntetendő a kitartottság, azaz futtatói jellegű magatartások, illetve a kerítés, azaz annak a személynek a cselekménye, aki maga szerzi a szexmunkás részére annak vendégeit.

A szexmunka tehát magyarországon kizárólag egyéni vállalkozóként, azaz munkavállalóként végezhető, de társas vállalkozási formában nem. A szexmunkástól nem kérhető regisztráció, azaz a vállalkozói igazolvány kiváltása során nem kell közölnie az ügyintézővel, hogy milyen tevékenységet kíván végezni, elegendő azt a megfelelő TEÁOR számmal (lásd: “fizikai közérzetet javító szolgáltatás”) jelölni. A szexmunkás a nyújtott szolgáltatásról számlát, vagy nyugtát köteles adni, más vállalkozóhoz hasonlóan. De menjünk csak sorjában. Először is mi a helyzet a legfontosabb tényezővel, a legális munkahellyel?Azaz hol nyújtható szolgáltatás? Ez a törvény szerint két helyszínen történhet: olyan közterületen, amely nem minősül védett övezetnek, vagy a szexmunkás saját lakásában. Emlékezzünk rá, hogy éppen ez az utóbbi az (a magánlakás), ami egész Ausztriában tiltott területnek minősül. Nem véletlenül, hiszen nehezen ellenőrizhető twilight zone (szürkületi zóna). Fontos tényező persze az is, hogy Magyarországon az ilyen lakás nem lehet bérelt, vagy ingyenesen átengedett, csak saját lakás.

A Védett övezet és az ún. türelmi zóna paramétereit most nem írom le. A kijelölést illetően az előbbi helyek meghatározásával igen gyakran, utóbbival pedig túlságosan ritkán élnek az önkormányzatok. Tehát a látszólagos pontosság ellenére itt is maszatolás van. Ez az eredője egyébként a szándékos rendőri atrocitásoknak, vegzálásoknak és a hivatali hatalommal való visszaéléseknek is.

A tizenkétheti orvosi vizsgálat Magyarországon is kötelező, azonban nem díjmentes, mint Ausztriában. Minden esetben 23000 Ft-ot kell érte fizetni (az is lehet, hogy most már többet). További nehézséget jelent, hogy bár a szexmunka végzése legális, a szexmunkások kiszolgáltatottsága alig-alig csökkent. A “holdudvar-jelenség” ugyanis nem tűnt el, futtatók igen is léteznek, ez pedig növeli az egyébként is nehéz helyzetben lévő prostituáltak kiszolgáltatottságát.

Tovább neheziti a szexmunkások életét, hogy Magyarországon a prostitúciót a politikai diskurzus, akárcsak a hajléktalanságot, morális alapon közelíti meg. Ez az érzelmektől átitatott hozzáállás pedig megakadályozza a felek közötti konszenzus lehetőségét, így a viták sokszor a süketek párbeszédére emlékeztetnek.                Anélkül, hogy különösebben elmélyülnénk a részletekben, már a fentieket összegezve – mintegy madártávlatból – is megállapítható, hogy tökéletes megoldást még sehol sem találtak a prostitúció jelenségére. A szervezett bűnözéssel kapcsolatos része akkor is jelen van, ha munkaként tekintünk rá, mint a németeknél vagy az osztrákoknál, nem különben, ha a klienst büntetjük, mint a svédek és norvégok esetében. Egy biztos, hogy az érintetteket, a szexmunkásokat be kell vonni a szabályozás megalkotásába. Nélkülük ugyanis elvész az értelmes konszenzus esélye.

A jogalkotók szándéka mindenesetre mindenhol árulkodó, üldözni és büntetni vagy felemelni és integrálni. Ez a kettősség mindenesetre azt is jelenti, hogy szőnyeg alá söpörjük (tehát tiltást és megfélemlítést alkalmazunk) vagy szembenézünk (azaz valóságos problémaként kezeljük és konszenzusra törekszünk) e meglehetősen bonyolult és szerteágazó problémával. Nem kétséges, hogy melyik út az emberségesebb.

*Első közlés

©Kiss Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük