Lackfi János: Uram

Uram, elküldtél, hogy megítéljem
az álnok embert, járok az utcán, nézem,
pfuj, ez is a kis giroszával, lefogadom,
a romlás útját járja, hasa az istene,
az ott a barátnőjével enyeleg, paráznaság
fiai, mindjárt lecsapatom egy villámmal,
ezek itt trécselnek, be nem áll a szájuk,
aljasság viperanyelve, rajtam múlna,
kimetszeném a szájából, úgy pampogjon,
amazok vagánykodnak, közterületen
söröznek, gyalázat kedvelői, sötétség fiai,
a koldus a sarkon nyilván eltékozolta
az Úr adta javait, kapcsolatait,
a munka meg büdös, jön a kutyára dér,
még szerencse, hogy én virulok,
mint az olajfa, és meg nem szégyenülök.
Ja, nem.
Uram, ki állhat meg előtted? Hogy fizethetném meg
életemet, melyet egy lélegzettel, egy szívdobbanással
sem tudok meghosszabbítani?
Mivel vesztegethetnélek meg téged?
Netalán véres áldozattal?
Hiszen tiéd az erdő valamennyi állata
s nem kívánod vérük ontását.
Mit kívánsz akkor?
Hogy áldásként járjak az utcán,
lám, az ott, a kis giroszával, erősödjön az ételtől
bőség áradjon rá és szeretteire,
aki barátnőjével enyeleg, ne csak habzsolni
akarjon, hanem magát odaadni hűségben,
napjai hosszú során át, élet fakadjon
a Teremtő színe előtt ebből a kapcsolatból,
a fecsegőknek add, Uram, hogy átérezhessék,
minden napjuknak minden öröme te vagy,
és ne fogyjanak ki soha ebből az örömből,
az iszogatókat lásd el olyan itallal,
melytől nem szomjaznak meg soha többé,
a hajléktalan feje alá tégy puha párnát,
sirasd el vele veszteségeit, adj neki erőt,
emberhez méltó sorsot, a te színed
felséges ismeretét.

*https://www.facebook.com/pg/lackfi/posts/?ref=page_internal

Vélemény, hozzászólás?