Murányi Zita versei

azt hittem ilyenkor tiszta az agy
az ébredés legsötétebb óráiban
klimaxolnak az utcalámpák nem marad
más néhány ócska felvillanás
mint a föltámadás utolsó reménye
az mégiscsak más mintha izzó gyöngyként
szikrázna az összes lámpa és isten
keze lógna abba a sárga fénymosásba
valamit le kéne szednie a lámpatestek
kigyúlt vasfejéről csillagokat szüretelni
az égből vagy az égő holdat amíg a sugarak az
éjszakából egy vékony sávot fényesre
csókolnak talán légy csapódott az üveglapnak
vagy arra a mélységes mély mindent körülölelő
csöndre haragszik az ablak ami a hajnalok
szokásos szertartásrendjében még könnyen
varjúkárogás jászolává válhat
ebben a megrettent utolsó fényben
mossák tisztára magukat körvonalak amivel
a szobák mélyén egy-egy égve felejtett
csillár hazárdírozhat nem a mindenséget
ez csak a látszat takarják be hatalmas fekete szárnyak.

*

tegnap jártam a Dunánál
lángos nyakára ült az éjszaka
a hold fényét itta már a víz
és felragyogott egy sáv
mint végítéletkor az ezüsttrombita.

*Első közlés

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük