Murányi Zita versei

egy tulipán összezárt feje
az esték menedékhelye
ilyenkor a bibe lehet a virág szíve
finoman megrázkódik
ha a fej össze van csukva
majd leesik az a sok rózsaszín csuklya
a sziromhasadásban bontja ki magát a szeretet
a vízben a szár egy-egy megüresedett keresztet
formáz meg az asztallapját is megkarcolják
olyan kövérek a legszebb esőcseppek
ebben a kifröccsenő tócsában hordják
szét a világegyetemet majd ha fölszárad a permet
eldobják de most még alszanak a tulipánok
a szirmok árnyékából éjfekete lángok
bontakoznak ki és tűz lobban olyan senkinek sem ártó
amiből főnixként kel ki és olyan gyönge törékeny
marad ez a szépség akár a megváltó.

*

és följebb mászik a menny még egy halk
dobbanásban reszket az est a koszorúereken
aztán elszakadnak a kötelékek a fűzfák
ezüstös törzsében hullámok verik föl az évgyűrűket

csak kint telik az idő és fönn az égen
mélyebb sötétség csúszik az esték ezüstpikkelyének
észre sem veszed hogy növeszt felhőkoronát
a kéreg isten lélegzetvételének.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük