minden reggel úgy ébredsz
elveszíted az álmodat
valami amit megfoghatsz
az a fél pár lyukas zokni
az éjszaka abba is belebújt
az ég széle vagy a
szekrényhez koccanó sarkad
a legmázsásabb bútordarab
a száj ahonnan elköltöztek a szavak
az űr aminek odaadhatod magad
minden reggel úgy ébredsz
a fény vagy amit sötétségben hagysz
a világosság a paplan alatt
és odafönt a nap mintha
isten is visszadobta volna az aranyhalat.

***

mint hófehér lepke,
köréjük vastagszik az este,
olyanok a csillagok,
már megérintették a szárnyát.
millió mozdulatlan fényrebbenés.
mint egy éjjeli stég
az éjszaka közepén
érzem a tehetetlenséget,
a sötétségen átsejlenek
fák lombjai, bennük akar
megdobbanni

***

valami van mostanában
szürkébb eső esik a fák
térdig süllyednek a sárba
hajukban rőt fénynyaláb

a napszállta mintha égne
minden bolond őrült éjszaka
mintha nem érne révbe
a reggel csak félbeszakadna

mintha nem lenne teljes világosság
csak felismerhetetlen félhomály
a fák lángos haját dobálják
a szeptemberi tébolydák

valaki ül szemközt a dombon
és kitartóan nézi
a fák levetve a lombot
a fényeket is szétrepesztik.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük