Murányi Zita versei

amikor mondták hogy papának szívműtétje lesz
a szíve helyére beültetnek egy pacemakert
úgy képzeltem holnaptól ő lesz bádogember
és bent a műszer csilingelése összesimul az óraketyegéssel

mégsem úgy vert ahogy a vekker délben kidugta
fejét ajtaján egy apró kis fekete kakukk
papa a tányér fölött elmosolyodott na finom a húsa
a csirke mellett joviális cérnaalagút

ha jó ebédhez dalolt a fekete kismadár mama
nem mosolyodott el soha a hófehér porcelán közepén
a madár csontja és a kihűlt leves mint a kocsonya
de ki kér tűzforró az almás lepény

mindig papa égette le a nyelvét szegény a végén
már mosolyogni sem tudott én Dorothy vagyok
az Ózból aki rendre hazautazott papa szívverésé-
ből nagyi egy kis adagot sztaniolba csomagolt

otthon már nem volt annyira finom a sütemény
hiányzott mellőle az óraketyegés és papa
bátortalan mosolya a teteje fölhorzsolódva
de a közepe mégis kőkemény amikor eltemették

néztem hogy arcát finom ráncok keretezik
és csöppet sem enyhül szigora
vártam hogy mellkasából mikor repül ki és esik
nagyi vállára egy leheletkönnyű madárfióka.

*

a hófehér szék velem
szemben és mögötte a tükör
ebben a baljós hófehér csendben
ülök és az üresség fölüvölt

kint az éjjel dobol
a fényt már levetette az ég
narancsosan pislákolnak
a szőnyegre ömlő naplementék

most érzem mint nyáron
mennyire szép és forró
a víz közepén nyílna meg
egy mély bordó tüzes móló

csillagok sarka süllyed el és
szikrázik föl az égő salakon
ilyen a pirkadás is és az
esti ég a lusta Balaton

a falak rég lehorgonyzott
lusta nagy hajók
szürke árnyékuk köré a
mozdulatlanság font altatót

a tükörben még meghullámzik
mint egy széles fénypatak
egy tompa villámlás és a
kislámpából kiszakad a lélekharang

bimm-bamm, bimm-bamm
egy nyűgös hófehér szoba
hallgatom a fény dalát és sötét
árnyékom lassan elsüllyeszti az éjszaka.

*

fák labdáztatják a ködöt a napfény két ág között
most még hajótörött zuhanó koronájába fonta
néhány tölgy attól olyan sárgák az őszi levéltemetők
zörögnek megfesti őket a nap csonkja
és hangosabbak mint az utolsó harsona.

1 hozzászólás

  1. Kedves Zita,
    az emlékezés, az elmúlás szép verseit olvashattam.
    Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük