Nászta Katalin: a rejtőző költő mikor csak másokat olvas

mikor a szünet a szünet beáll
vagy kicsengetnek s szünetre áll
az idő
kiejt s kilejtesz ajtaján
míg be nem csengetnek
az osztályban rend dukál-
na
de felfordított padok a padlón
üresen zokognak a falak
kifogyott a zsivaj
a hangok is szünetet tartanak

ilyenkor jók az elhalkulók
gyűl gyűl gyűl az új sereg
új órára sereglenek
itt a vörös és fekete vincellér
fehér
ütemre ver dobogó üzenet
nem jövök most se később se soha
noha élek még
de most oda
mostoha sorsom

ím megszületett a költemény
a túl sok szóból

© Barta Lászlóné Enikő – Rügen 1