Novák Imre: A vers kétes szerzés

„a hivatás és a hit szellemi kalandja”
Varga Lajos Márton

Az irodalmi lexikon szerint Kalász Márton Sombereken született, 1934-ben sváb család gyermekeként. Magyarul iskolás koráig nem beszélt, az irodalmi németet még később sajátította el. 1952-ben érettségizett Pécsett. 1953–1957 között az Ormánságban, szűkebb pátriájában, az állami gazdaságban dolgozott, aztán Siklóson és Szigetvárott népművelési előadó, művelődésiház-igazgató volt. 1958–1970 között Budapesten a Falurádió riportereként járta az országot. Megszólította a bukovinai székely idős néniket is, hogy meséljenek, énekeljenek. Közben 1960-tól tíz éven át az Európa Könyvkiadónál szerkesztőként dolgozott, 1964-ben ösztöndíjasként az NDK-ban járt. 1970-től 15 évig az Új Írás című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője. A kultúra terjesztése és az irodalmi élet szervezése jellemzi szinte az egész életét. 1971–1974 között a berlini Magyar Kultúra Házában dolgozott. 1986-tól a Vigilia főmunkatársa és szerkesztőbizottsági tagja, 1986–1991 között a Jelenkor szerkesztőbizottságának is tagja, 1991–1994 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója. 1995-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít. 1991-ig a Vörösmarty Társaság elnöke volt. 2001–2007 között a Magyar Írószövetség elnöke, 2007 óta elnökségi tagja. 2008 óta részt vesz a Bella István-díj kuratóriumában. 2009 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Ahogy az irodalomtörténészek írják: költői pályáját hagyományos mondatszerkesztésű, népdalszerű, többnyire leíró versekkel kezdte. Jellemzőjük a ciklikus szerkesztés. Első, nagy műve, amire felfigyelt a közvélemény a Viola d’amour (1969). Száz darab nyolcsoros, páros rímű versben egy szerelem belső regényét írja le. Szállás című (1978) verseskötetétől kezdve verseiben sok a kihagyásos mondat, és gyakori a ritka, régies vagy tájszó, ez lett költészetének vízjele. Érintve van a létezésben. Azt keresi, hogy a létezés melyik pontját foglalhatja el. A velünk való együttérzés munkál benne. Verseiben merész szórendet alkalmaz, drámai feszültségűek mondatszerkesztései, a nyelvteremtés izgalma árad írásaiból. Verseiben azt keresi, hogy kivonhatja-e egy nap a sok lelki nyűgből, kivonhatna-e egy nap a lelki érvből. Szorongó kútba néz. Műgond, választékos nyelvi erő egyaránt jellemzi – a katolikus egzisztencializmus világképével rokonítható – költészetét.

Az imádkozó sáska (1980) című kötet versei a nagyvárosba, a flaszteren helyét kereső felnőttről szólnak, akiben élnek a vidéki ősök hagyományai, és összeütköznek a kor új szokásaival. Nem kerüli a kegyetlen gesztusokat sem. Kifejezi a korszakok disztópikus hangulatát is. Beszédmódjában tudja, mi a nyers, mi a pikáns, és nem ír a gyász hangján. Merész szórendjei már írásainak jellemzőivé váltak, mondatszerkesztése feszültséget kelt, és a nyelvteremtés izgalmát érzékelteti. Sorai olykor nemcsak többféleképpen értelmezhetők, hanem többféleképpen olvashatók is. Verseit gyakran ciklusokba szerkesztette, választékos nyelvi erő jellemzi költészetét.

Kalász Márton a kortárs német költők, írók avatott fordítója, tolmácsolója, neki köszönhetjük Rolf Hochhuth A helytartó című drámájának magyar nyelvű változatát, amely a második világháború utáni szembenézések egyik fontos darabja. Folytatva a sort, Günter Kunertnek és Franz Fühmann-nak és Günter Grassnak is ő a tolmácsolója.

Önéletrajzi írásaiban is elmondja: írói pályáján szerencsésnek mondhatja magát a szülőfalujával, Somberekkel. Német falu volt, de laktak a környéken sokacok – német és szerb iskola is volt a faluban – és persze magyarok is éltek ott, később érkeztek a betelepített bukovinai székelyek is. A Benes-dekrétumok nyomán pedig jöttek a felvidékiek, nekik is helyet kellett szorítani. Erre így emlékszik: a történelem viharai ellenére is viszonylagos békében, összetartásban éltünk. Ez 1956-ban látszott meg leginkább. Mi, gyerekek persze pofoztuk egymást időnként, de hamar összeszoktunk. Érdemes megjegyezni, hogy napjainkban is jól megférnek egymással a különféle népek, sőt még az egykori betolakodó törökök emlékét is ápolják, legyen az dzsámi vagy emlékpark.

Kalász Mártonnak a magyar nyelv tanulása szempontjából fontos volt ez a közeg. Az első versét iskolás korában már magyarul írta. Utólag nehéz megmondani, hogy miért magyarul, hiszen tízéves koráig csak németül beszélt. Amikor bekerült Pécsre, a ciszterciták gimnáziumának pap-költő tanára, Ágoston Julián vette pártfogásba. Első verseit elküldte Rónay Györgynek. A visszaemlékezések szerint az órán fölé hajolt, és csak annyit kérdezett tőle: „Édes jó fiam, milyen nyelven beszélsz te magyarul?” Érthető volt számára a kérdés, hisz akkor együtt használta a felvidéki, a bukovinai székely és más magyar tájnyelv fordulatait. Az irodalmi magyart és az irodalmi németet is csak később sajátította el.

Az ő életét is befolyásolták a történelem sorsfordító pillanatai. A kitelepítéseknek megvolt a meghatározott rendje, ezt többnyire a helyi hatóságok döntötték el. Az első áldozatok mindig a vagyonos sváb családok voltak. Az értékesebb házakat úgy kellett elhagyniok a benne élőknek, hogy a rajtuk lévő ruhán kívül alig vihettek valamit magukkal, két órájuk volt elkészülni. A második kitelepítési hullámban már kevésbé módos családok is áldozatul estek. Mivel ők egyáltalán nem voltak vagyonosak – édesapja parasztember volt, néhány hold földön gazdálkodott és a környékbeli uradalmakban dolgozott, ezért megmenekültek a kitelepítéstől, de hozzájuk is betelepítettek egy bukovinai székely családot. Végül kimentek a házból, mert kicsi volt két családnak, de nem űzték volna ki őket. Mondhatnánk, békésen megúszták a betelepítéseket.

Visszatérve az önéletrajzi adatokhoz. Ami édesapját illeti: az ő apja, a nagyapa, akit ő nem ismert, jómódú családból származott, de elkezdett inni, és a vagyon elment. Egy nap eltűnt, és jöttek a végrehajtók. Amikor az apja felnőtt, és elvette az anyját, összeköltözött a két család. Ezekről az évekről így ír: Édesanyámnak csak az apja élt, hadifogságból jött haza, és végül elvette feleségül a nászasszonyát. Gyerekkorom legnagyobb feladata volt ezt a felállást megfejteni. De apám nem lett már vidám ember. A második világháborúban elvitték katonának, betegen jött haza. Később is állandóan kórházba kellett vinni, és ’47 tavaszán meg is halt. Rövid és szomorú a története.

Önéletrajzi ihletésű Téli bárány (1986) című regénye, melyben gyermekkori sorsfordító és sorsalakító emlékeit írja le. Német fordítása nagy siker lett Németországban. Valószínűleg azért is, mert egy Tolna megyéből gyerekként kitelepített egyetemi tanár-fordító, Paul Kárpáti ültette át németre. Ő értette, hogy melyik fordulat mit jelent. A regény már eleve fordítás volt, hiszen ezek a történetek németül hangzottak el.

Korai versei vidéki életképeket sorakoztató lírai realizmusa a népies tájköltészet gondolati igényű és tárgyias irányú megújításának szándékáról vallanak. Kalászt az érdekli, hogyan változik, hogyan véglegesül a szöveg, a szókincs, hogyan születik a mondata, és válik ki belőle hangneme és a látásmódja. Kedvelt versformája a kétszer négy sorból álló és keresztrímes szöveg, és a tizennégy, valamint a huszonkét sor alkotta, rímtelen darabok.
Nem könnyű olvasmány, de a kitartó olvasó számára kiderül: a hivatás és a hit szellemi kalandja volt e költészet már a kezdetektől – ahogy Varga Lajos Márton fogalmaz.

Kelemen Lajos A lét elrejtetlensége című kötete kapcsán írásmódjáról így fogalmaz: Kalász Márton egy sajátos szerkesztési ötletet alkalmazva visszafelé építkezik az időben, azaz a kötet a szerző régebbi verseivel zárul, s az újabbakkal indul. Több ez egyszerű időjátéknál; tiszteletre méltó gesztus, amely az értelmezés szabadságát kínálja, de egyúttal ki is zökkenti az olvasót. Ő aztán a különös szerkezetbe rejtett szerzői súgást – itt vagyok, eddig értem – már a könyv elején megkapva bőven eltöprenghet, hogy a pálya születéséről beszélő könyv végi oldalakhoz kellő rezonanciával közeledik-e; s valóban tisztán, töviről hegyire érti-e a szerkezet beszédes üzenetét. Azt, hogy a költészetnek nincs eleje és nincs vége, se innen, se onnan nézve; csak költészet, és kész – ha az, és amíg az.

A töredékesség a fő jellemzője, ám nála – miként Rónay László mondta – a töredékesség nem a teljesség elvetését jelenti, hanem a lényegre történő összpontosítás eszköze.

Szakolczai Lajos írja róla: csupán a messziről, a világ végéről indultak tudnak így örülni a hazaérkezésnek (beérkezésnek?), mint ő. Csak a teherrel így megrakottak – a kisebbségi lét tonnáit cipelők, az anyanyelv váltás gyötrelmét megszenvedők – érezhetik az övéhez hasonló boldogságot. Azt a lebegő állapotot, amelyben szabadok. Vihetik Atlaszként – nem a földgolyó, hanem – a világ terhét, de mert lélekben erősek, már-már a földöntúli (isteni?) szépség hirdetőivé válnak. Megannyi boldogságfutárrá; mintha szolgálatuktól valamennyire kisebbednék az emberiség bűne, mintha könnyebb volna az út vége, a föloldozás.

A látványelemekből építkező élménylíra már a fiatalkori művekben sem nélkülözte az árnyalt közelítés, a reflexiós földolgozás versnyelvi műveleteit – ám csak a hatvanas–hetvenes évek költői világában bontakoznak ki s szerveződnek rendbe azok a poétikai jellegzetességek, amelyeket ma is a Kalász-líra megkülönböztető jegyeiként tartunk számon. Ilyen a fölsebzett világ, a földneszek fogalma és hogy létünk kontinensnyi lékké válik. A világról szólva arca előtt léglemez, és a lét önmagában emlékezik.

E munkák képviseleti beszédmódja, küldetéstudatos alanyisága – ha rokonszenvet kelt is – mai versérzékünk számára némiképp idegenül hat: „De rendet! Mostantól ne a játék – / belül szítson szigorú irányzék / vadságunkra nemet mondani. / Mámorból a kor igazi hősét / meggondolt, tudatos felelősség / zajtalan férfivá bontsa ki” (Rendet!); „Nem lazíthat ügyemen senki. / A versekben mindent szabad. / S legnehezebb kiverekedni / érdes világosságomat” (Négy sor).

Vasadi Péter írta egy korábbi kötet kapcsán: Szelíd látás uralkodik ezen a megfontolt versbeszéden, mely nagy érzékenységgel vonja hatókörébe a külső világ illetékes tárgyait.” Önismerettel fűszerezett szövegei különféle emberi sorsokon belül forognak. Arról ír, hogy mi feszíti a társadalmi gondolkodást.

Hírek Árgyélusnak 1975-ös kötetében ezt írja verseskönyvéről: A vers nem árgyélusi szándékkal készül a világba. Nincs efféle elhivatottsága. A vers a maga maradt közösségben az a névtelen, aki kénytelen-kelletlen nyilvánosságra lép. Annyiban, hogy tudósít. Kit s miről? Tán kissé homályos. Eltelik egy esztendő, száz, senki vessző többé meg nem mondhatja, ki igazából Árgyélus. Csupán behelyettesíthetünk: remény, igazságtétel, jövő, ábránd, értelem. S behelyettesítettnek komolyan tudósíthatunk-e? Kétkedve, vagyis nem. Hogy a tapasztaláson így sérelem ne essék, sorol a vers annyi bajt s panaszt, környezetével élénkítve félénk ujjongást, amelyre nem jőve visszhang, orvoslás, se csüggedjen senki túlságosan. Ha viszont mégis egyik vagy másik behelyettesített maga volna Árgyélus, bízhassunk: ennyi szónak már mögé lát.

Végül nézzünk egy válogatást Kalász Márton haiku-szerű verseiből:
PROGNÓZIS
1
Sóvárságunk: mondani valamit.
Ha mást nem, az időjárásjelentés
szorongását: északon havazik.
2
Ha látványost nem, épp a köznapi
rezdüléseket – lopva a kimondás
hevét-szigorát így megtartani.
3
Másként földúl, elemészt a magány.
S hajtogathatjuk, mint lenge bozótot,
a homályt: ön-arculatunk után.
4
A szörnyűség nagyon egyszerű lett –
mindenütt lassan benne látja
a világ az izzó pilléreket.
5
Bizonyosságunkat jól védenünk.
S örülnünk: ha a napi munka végén
csak váza virágtól fáj a fejünk.

TÖRTÉNET
Ma ejt sarkunkba morzsát a spion.
„Gyermek, hogy visszatalálj.” Ne a faluba –
bátyókák kis kínzó-kertje mögé.

Van ezekben a rövid versekben megszámított vigasz, utolsó érintés, melankólia, bizonyítva, hogy a vers kétes szerzés, ahogy azt a címben már idéztük tőle. Írásaiban egyszerre van benne az kicsi dolgok iránti szeretet, valamint a megfoghatatlan iránti vágy; nyelvében pedig az érzékenység és az irónia.

Egy költőnek nem dolga, hogy kora nagy összegzője legyen, ezeket a zsenikre lehet hagyni. Versei történelmi krónikák. Kalász Márton költő, műfordító, esszéista és prózaíró; számos díjat nyert el, több fontos kulturális tisztséget töltött be.

Végezetül tegyünk említést egy korábban nagy port kavart ügyről, ami az ő írószövetségi elnöksége idején történt. 2004-ben írószövetségi elnökként támadások kereszttüzébe került Döbrentei Kornél beszéde miatt, ami a Tilos Rádió épülete előtt rendezett tiltakozáson hangzott el, és többek szerint burkolt antiszemita megnyilvánulásokat tartalmazott. Ez azóta feloldódott az emlékezés kék vizében.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük