Novák Imre: Belső világa tájait írja

Fodor Ákosról

Csak az irodalom adhatja meg, hogy kapcsolatba lépjünk elképzelt alakokkal, átéljünk meg nem történt eseteket.

Megvallom, többre tartom és értékelem az egy-egy cselekedetben rejlő elszántságot, a szépség iránti vágyakozást és az abban megbúvó lendületet, mint a megvalósuló földi hatását. A szellem eleven izgalmát érzem ilyenkor, nem csak a gépies létezés meghatározott szakaszait. Ebből következik, hogy nekem fontos minden gondolatkísérlet a világ értelmezéséről. Nem az álmodozó tunyaság mondatja velem, hogy jó szemlélődni vagy jó a szemlélődővel tartani, ahogyan jó szabadnak is lenni, amennyire csak lehet.

Fodor Ákosról, a költőről viszonylag keveset lehet tudni a lírai tömegtermelésben, adatokat leginkább megjelent kötetei előszavából, illetve az internetről gyűjthetünk munkásságáról. Zárkózott alkat Saját bevallása szerint nem szereti villogtatni személyét, ezért ritkán ad interjút, felolvasásokon, beszélgetéseken is elvétve találkozhatunk vele.  Ami belőlem érvényes és közzéteendő, az a szövegeimben található – vallja. Színészek, zenészek, táncosok, illetőleg a mindenféle média-figurák esete lényegében más: az ő produkcióiknak szerves része a testi jelenlét – mondja magáról.

Budapesten született 1945-ben. 1963 és 1968 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, 1968-tól 1988-ig a Zeneműkiadó szerkesztője, azóta szabadfoglalkozású íróként dolgozik. Első verseskönyvét, a már említett Kettőspontot további tizenegy követte. Műfordításkötete: Macuo Basó: Százhetven haiku (1998). Nevéhez fűződik számos opera, operett és musical fordítása, illetve átdolgozása (Nádra 2004: 14). Legjellegzetesebb megnyilvánulási formája a haiku. Idéző jelek (1979) című kötetében 39, a Jazz (1986) címűben 54, a Lehet – Válogatott, örökbefogadott és újabb versek (1995) címűben 87, a Dél után – Jelek és ábrák egy korsó cserepein (1997) című kötetben 29, az Addig is – Változatok a jelen létre (1999) címűben 96, a Buddha Weimarban (2002) címűben pedig 63 haiku található. A legteljesebb az Akupunktúra (1989) című kötete, amelyet „tisztán” haikuk közlésére írt, ennek 130 oldalán 125 haiku szerepel. Foglalkozását tekintve költő, műfordító és szerkesztő, a haiku mestere.

2003-ban Artisjus Életműdíjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal, 2007-ben az Artisjus Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával, 2010-ben Bank Austria Literaris osztrák irodalmi díjjal ismerték el tevékenységét.

A költészetről így fogalmaz: mint ahogy a szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint egy cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: TE VAGY AZ! – valahogy így történt a haiku és az én esetemben is.

Számára a haiku mindenekelőtt és mindenekfölött: mentalitás. Ennek a mentalitásnak „lelke” a csend, a figyelem, a béke, amibe némi játékosság is vegyül. Így fogalmaz: számomra – messze a haikuval történt találkozásom előtti időtől fogva – a költészet lényege nem egyéb, mint a ritka-drága, tartalmas és eleven csend, amely a legszükségesebb szavak foglalatába helyezve úgy ragyog föl, hogy képes átköltözni befogadójának szemébe-szívébe is.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely már a 13. században is kedvelt műfaj volt. Az apró érzékelés világa. A látás, hallás, tapintás, szaglás különleges pillanatait ragadja meg. Időnként élesedik, aztán halványul a kép. Hol madárszárnyak verdesése, hol hullaházból csontzene szól.

A rövid vers nem csupán a keleti irodalomban vált népszerűvé, a 20. században európai, sőt amerikai hódító útra indult. Ezekben a kultúrákban sajátos jelentéssel átitatottak a művek, mert az ősi japán haiku semmit sem akar elmondani, csak felkínálja magát megértésre. Csak felvillant, csak támad, mint a szél, remeg, mint a füstoszlop. A haiku költői ereje a megfigyelésben és a természetábrázolásban rejlik. Nincs benne erőfeszítés, bemutatja az okok láncolatának ürességét, átéljük, hogyan lehet a semmibe faszöget verni. A természet sokféle útjaiban él.

Formailag tekintve háromsoros, 17 szótagból álló, hangsúlyos vers. A sorok rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). A sorvégek rímelhetnek, de ez nem előírás. Még címet sem kívánnak. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Fodor gyakran ad címet verseinek.) Nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van. Vonzó a rövidsége, sejtelmessége, és az a bámulatos finomság, lágyság, ahogy néhány szóval képes felidézni természeti képeket tájakról, évszakokról, azaz az idő múlásáról.

A haiku olvasásakor a szöveg táj. Jég zsibbad a tó vizén, láthatatlan madár száll, dögszag terjeng erre-arra. A létezés történik. A tó sem gondolkodik apályról és dagályról. Fodornál is bármi lehet a haiku témája, bármiről szólhat. Haikui a világunkat szimbolizálják, jeleznek, felmutatnak egy-egy tényt. Nem mesél történeteket, nincsenek bennük jellemrajzok, nem festenek kortörténeteket. Kosztolányi nem véletlenül nevezi a haikut természeti rajznak. Fodor haikui az ősi elveket követik. A virágok nála is tudnak hallgatni.

Lássuk példát is:

a hópehely és
árnyéka találkozik
végül a földön

*

december. Éjfél.
Életemnek is körül-
belül mélypontja

Fodor Ákosnak így ír a haikuról: a haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé. Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká. Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Fodor a kicsinység és nagyság érzékeltetője. A szabadság érzését keresi. Haikuival az idegen galaktikákba való belépésre tesz kísérletet. Összeolvad a természettel, megnyílik számára tér. Kezében nem hal meg a lepke. A meghasonlottság érződik szavaiban, mert tudja csak látszólagos a szabad terjeszkedés. Verseinek teste van, túllép a szavak szótári jelentésén, felfedezésre, kibontásra váró gondolatok lapulnak mondatai mélyén. Tornyosodó válságok között vigaszt nyújt, hogy ne csak a szírénhangok dúdolására figyeljünk. Egy-egy sora impresszionista barangolás, apró hangulatrezdülések megragadása, sziluettekből felbukkanó asszociációk láttatása. Százféle csillogásúak, bizarr szavakkal ír a brutalitásról, az álmodozásról, a vergődésről, hogy a világ tágul is és szűkül is.

Nézzünk néhány versét:

KOAN

„sötét van” mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult

*

ÚTIKALAND

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.

*

TÁJUNK KÉPE

ami történik:
vízre hulló hópehely:
van is és nincs is:

Az utak holtágairól és az emberi sorsok pereméről tudósít, úgy lát, mint a kemény, barázdált arcú emberek. Arányos szerkezet, rövidség, egyszerűség, áttekinthetőség jellemzi. Meditatív alkat, festői látásmóddal a lélek tájait rajzolja. A versírás létszükséglete, az elkallódás elleni küzdelem vezérli. Látja, sőt szenvedi az események és a valóság különbözőségét. Saját személyes létállapotáról beszél.

Mesterházi Mónika írta róla: Fodor Ákos költészete igazi, tiszta vigasz. Amióta verseit először láttam: mindig ez a prizmás tisztaság, mint itt, oda-vissza, ómegától alfáig, vagy (ahogy jobban kézre is esik) hátrafelé lapozva a hátsó borítón látható alfától a kötetkezdő ómegáig.

Versei filozofikus világérzékelések, szentencia-szerű, megfellebbezhetetlen, általános tanulságokat fogalmaz meg, és van egy állandó hivatkozási alapja: a kultúra, amelyet sajátosan él át.

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamra hagytál

*

nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Ne
hangverseny: lemez

Verseinek közege az eddig volt, és a számára mindennél fontosabb európai kultúrából elvont, dialektikus gondolkodásmód, amelyet etikus parancsként érzékel. Tömör közlései didaktikusnak hatnak, csakhogy a tanító szándéknál erősebb bennük az öntanító célzat. Azért fogalmaz megfellebbezhetetlen pontossággal, hogy maga se kételkedhessék mondatai igazában, s hogy magánéletében, mely költészetének nem közvetlen témája, belekapaszkodhassék abba a Fodor Ákosba, akit a kultúra ideális befogadójává és önzetlen továbbvivőjévé kalapált ki magából.

Ehhez a mindennél fontosabbnak tekintett, mozdulatlan, időn kívül lebegő kultúrához, pontosabban e kultúra tanulságához képest elhanyagolható mindaz a történelmi és társadalmi változó, amit „eseménynek” szoktak nevezni, mint Anekdota című művében fogalmaz:

az esemény el-
keni saját nyomait;
Új Semmi történt.

A kultúra Fodor felfogásában, egyetlen témáról szól: két ember kapcsolatáról, a szerelemről. Költészetének ez a legközvetlenebbül fájdalmas, közlésmódjának általánosságán is átütő, személyes vonása:

Előbb és utóbb

hűlt helyén holmi
meleg mocorgás multán
mélyebb a hideg

Halványan ragyogó fénynyilak, domborulatok, színek homorulatok, vájatok érzékelésébe vezet minket. Aztán forró álomba lépünk, ahol aszfalthő remeg. A távolban lángolva vérző őzpár. Majd száradó madártetemek fekszenek a sárban és friss seb lebeg a holdfényben. Maradnak az örök kérdések, hogy kísér-e minket tengeri hullám, ha már nem leszünk.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Csak megköszönni tudom. Méltó összefoglaló Fodor Ákos költészetéről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük