Novák Imre: Nem tudatlan kopista

Fotó: Novák Imre

A magyar hazafias költészet és a romantikus líra egyik nagy alakja a reformkorszakban élt és alkotott. Középbirtokos nemesi család egyetlen gyermeke. Óvták és féltették is rendesen. Vattába csomagolt gyerek volt, ahogy a hetvenes években a katonaságnál nekem mondta rólam a századparancsnokom.

A költő édesapja Berzsenyi Lajos jogi műveltségű, szigorú elveket valló földesúr volt, édesanyja pedig egy niklai földesúr lánya, Thulmon Rozália. Az édesapa saját maga nevelte Berzsenyi Dánielt, 10 éves korában két hét alatt tanult meg írni-olvasni. Apja látván a klasszikusokhoz való vonzódását, maga olvasgatta vele a római latin prózaírókat, de a költőktől óvta, nehogy amúgy is heves képzeletét fokozza. Berzsenyi azonban megszerezte a tiltott szerzők munkáit és éjjelente, titokban olvasgatta őket. A gondolatok foglyul ejtették.

Nem volt földhözragadt ember. Igen jól ismerte a római és a görög mitológiát, de nem érezte kalodának a klasszikus verselési formát. A bukolikus életszemlélet volt poétikai karaktere. Nem hordott össze erkölcsi zagyvaságokat a verseiben. Vonzották a somogyi völgyek, a lágy ölek, a ködbe bújt felhők. Az volt fontos számára, hogy a szelek mérgét kiállják.

1790-1795 között a Soproni Evangélikus líceum tanulója lett. Latinul deklinált a deák urak között. Talán túlkorossága miatt, nehezen tudott alkalmazkodni az iskola rendjéhez, és sűrűn mondott ellent a szokásoknak; gyakran óráira sem ment be. Nagy természetű férfi volt, egyszer 12 németet dobott be a tóba haragjában. Ez idő alatt Napóleon seregei ellen – apai beleegyezés nélkül – 1793-ban beállt Keszthelyen katonának, persze mikor ezt Berzsenyi Lajos megtudta, azonnal kimenekítette onnan fiát. 1794-ben elvesztette az apai szigort ellensúlyozó, lelki támaszt nyújtó édesanyját.  Az apa és fia közti kapcsolat egyre inkább elmérgesedett. Gyakori vitáik miatt a költő nem haza ment Sopronból, hanem Niklára utazott, nagybátyjához. 1799-ben apjától való „meneküléskén” megnősült, feleségül vette Dukai Takács Zsuzsannát, (aki ekkor mindössze csak 14 éves) és Kemenes-Sömjénbe költöznek. Berzsenyiből itt vált önálló gazda.

Berzsenyi Dániel 1804-ben költözött Niklára, ahol, édesapja halála  után, 1200 hold földnek és a gombai hegyen 40 hold szőlőnek lett a birtokosa. A niklai gazdálkodás első éveit sok elemi csapás, a francia háború miatt támadt zavar és az 1811. évi pénzválság súlyosbították, de mint jó gazda, végül rendeződtek dolgai, sőt vagyonát szépen gyarapította is.
Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Egy 1809-es Kazinczyhoz írt levelében

„Niklai Remetének” nevezte magát. Nikla Marcalitól 11 kilométerre, keletre, a Balatontól délre fekszik. Vasútállomással nem rendelkezik.

Négy gyermekük született: Lídia, Farkas, Antal és László.  1803-ban Kis János, soproni evangélikus lelkész, (későbbi püspök, aki szintén írt verseket), és  egyik gyermekének keresztapja rajtakapta írás közben. Ő volt, aki elküldte Berzsenyi néhány művét Kazinczy Ferencnek, azzal az ajánlással, hogy nem tudatlan kopista. A pap lelkesedett értük, s írásra biztatta.  Költői példaképe a római költő, Horatius  volt.

Az 1811-ben épült,  egykori lakóházában 1954-ben alakították ki a Berzsenyi Emlékmúzeumot. Tágas termeiben a költő személyes tárgyait és levelezésének dokumentumait vehetjük szemügyre. Megtalálhatók az ország különböző vidékeire a költőtársakhoz írott levelei, valamint költeményeinek kéziratai és nyomtatott változatai. Pipái, tollai és népi hangszerei a vidéki nemes életére emlékeztetnek. Széchenyi István szobra a költő és a nagy államférfi közötti szoros kapcsolatra utal. A ház előtti virágok között a költő mellszobra fogadja a látogatót. A kertben még ma is áll a Berzsenyi Dániel által 1814-ben ültetett szelídgesztenyefa. Jó hír, a csonk újra kizöldült. Értelmezzük úgy, hogy él a múlt, a magyar vers, vagy a fene tudja, mi, de él.

Csak kétszer látogatott Pestre legyőzve ellenérzéseit. Úgy érezte, Pest megér néhány estet, de nem többet. Első alkalommal 1810 márciusában műveinek kiadása ügyében járt ott, ahol megismerkedett Kazinczy költőbarátaival, de kölcsönös idegenkedést keltettek egymásban.

1810 után, költészeti szempontból terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos természete és változó egészségi állapota nagyon sérülékennyé tették. Ebben az állapotban érte 1817, és ebben az évben olvasta Kölcseynek  a Tudományos Gyűjteményben megjelent szigorú, néhol igazságtalan recenzióját.  Berzsenyi a kritikát nem érezte megalapozottnak vagy megérdemeltnek, sőt  lekicsinylőnek találta azt. Személyes támadásnak érezte, és Kazinczy Ferencet érezte mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt.
A „méltó” válasz 1825-ben jelent meg „Észrevételek Kölcsei recenziójára” címmel a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi kiadásában – nyolc évet töltött előkészítésével. Kölcsey a klasszicizmus esztétikai követelményeire támaszkodó kifogásait a romantika nevében utasította vissza: ő olyan költő, akit nem lehet a „hellenisztika” szabályai alapján megítélni. (1825-re már Kölcsey is megváltoztatta korábbi irodalmi-esztétikai nézeteit.)
Életében, 1830-ban kapta meg az egyetlen nyilvános elégtételt, amikor megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályának vidéki, rendes, első tagjává.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1836. február 24 -én örök álomra szenderült, s a niklai temetőben nyugszik. 1860-ban emeltetett obeliszket Somogy vármegye a költő sírja fölé.
1904-ben alakult meg a Berzsenyi Társaság, amely 1926-ban emléktáblát helyezett el a niklai kúrián.

A kúria legnehezebb időszaka a második világháború idejére esik. A ház a szovjet parancsnokság épületéül szolgált, és a megszállók vezetője kinyittatta Berzsenyi sírját, hátha értékes holmikat rejt. Megtetszett neki a koporsó, és eldöntötte, hogy elviteti magával, hogy ő feküdjön majd benne halála után. Így is történt. A csontokat visszaöntette a sírba.

Kölcseyvel ellentétben jobbágyai szerették, az ő koporsóját nem dobálták meg temetésekor, és a téli hideg ellenére mezítláb vitték ki a temetőbe tiszteletük jeléül.

A többit már ismerjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük