Oláh Tamás: Ne felejts el!

Légy erős!
Feküdj ágyamba,
fejedet hajtsd párnámra,
és várj türelemmel
míg el nem alszol.
Meglásd újra együtt leszünk.
Minden ölelés,
minden nászunk emléke
újra megrészegít, megkapja
helyét megint.
Reggel búj bele ingembe,
jussanak szövetéből beléd
testem részecskéi.
Érezd bőrödön tenyeremet!
Vegyél a tányéromból,
legyek egy falat a szádban,
igyál a poharamból,
áradjak szét ereidben.
Sálamat tedd a nyakadba!
Gyapja melegében
magam adom neked.
Vedd a kezedbe könyvemet,
hallgasd versem zenéjét,
ha fut szemed a sorokon
hangom is hallod majd.
Rakd ki valódi arcomat!
Járd az utcákat, a hidakat,
ahol régen sétáltunk,
csöpp didergők, kézen fogva.
Keresd meg a padot, ahol
először ültünk,
s minden a miénk volt.
Vessenek hős-lázat a valamikori
kibontott hajú ünnepi estek.
Mondd ki hangosan a nevem!
Állj ki az erkélyre és nézz!
Ismerős léptekkel,
emlékalakban közeledek,
árnyékom táncol a falon,
s a szél átfúj rajtam.
Állj tükröd elé!
Látod mögötted állok.
A fénnyel érkezem,
ott csillogok pupilládban.
Most már mindig.
Ne felejts el semmit!
A csendes vízben
fotográfiák lebegnek.
Várd meg míg közeledbe érnek,
lassan nyúlj feléjük,
mert az emlék, mint a madár,
ami a gyermek előtt ül egy ágon,
ha gyorsan akartja megfogni,
nyomban elröppen…
Mellettem ülsz a szűk széken,
hallgatjuk a zenét,
a vonósok tiszta kórusát,
a fúvósok messze vivő hangját.
Szárnyát suhogva,
fehér ingben ereszkedik elénk,
akit régóta vártunk.
Gyermekeinkhez tartó
apró lábnyomokat
követve kacagunk.
A bazilika előtti tér ölelő karjai
közt lent a hívők
apró alakjai gyülekeznek.
Mi a szentek hatalmas szobrai
között állunk.
Kőszemük gödréből
az égi szikra miért hiányzik?
Látod a nyújtózkodó tengert,
lusta kézzel hoz fodrot, habot
elénk a partra,
a kezdetre és a végre tanít
minket.
Hallgasd a csendet!
Megmártózva bűneimben
tisztulva állok eléd.
Ülj bele fotelembe!
Fájdalmaimmal körül ölellek,
és eléd térdelve megvallom, amit
ellened vétkeztem.
Szellő tiszta neveden szólítalak.
Gyónd meg gyors idődet Te is!
Vedd karodra táltos órámat!
Álljon egy helyben
pucéron az Idő.
Ne forogjon tovább
nélkülünk a Föld!
A sejtek szigorú parancsa helyett,
a végtelenben elmerülve,
jussunk az igazi gyönyörhöz.

*Első közlés