Payer Imre: Fény, köd, fény

Le kellett volna szállnom a buszról!
Továbbmenni egyenesen.
A végtelenbe tartó mellékutcán.
Fütyörészve a kelő napfényben.
Más életet élnék.
Ha akkor –

A köd tapadósan nehéz szaga.
Bele akarok menni.
A gondolat úgy csordogál,
mint az esővíz az úttesten.
Csak a lombtető látszik.
A test vattás folt.
Aztán csak a szürkésfehér.
Ráterjedt súlytalanul a földre.
Egyszerre itt van, mint a végítélet.
Rabul ejti az avart.
Az embert –

Rothadás is lehet friss.
Bölcspiros és mélysárga
vegyül a zöldbe.
Zápor utáni ragyogásban
fű a sínek között.
Fű. Fény. Sárazúr. A Nap
visszacsillan egy autó szélvédőjén.

*Forrás: Jelenkor – 2013, 56. évfolyam, 2. szám, 144. oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük