Pethes Mária: a szerelem metaforája

ma elfelejtem a gyenge hasonlatokat
és a vasútállomást, ahol addig lengettem
utánad a sálam, amíg elnyelt a messzeség.
holnap éjjel közös álmaink szűk tere

az égre tárul. melléd bújnak az emlékek
a langyos ágyba. örökké, súgják füledbe.
reggelre a szó csupán puszta hallucináció.
és mielőtt az utca megtelik járókelőkkel,

tudni fogom, hogy a szerelem metaforája
minden pusztító savnak ellenálló orvosi
fém. akár hűségem gyűrűje, ami

éjszakánként halkan gurul a parketten.
nem nézek utána. aztán csak a csend.
mindörökké.
*
tárgyakat simogat pillantásom.
a tükör öreges szuszogását hallom.
nem ismeri fel arcom. nincs bennem
félelem, mint a verselemzőkben,

kegyetlenül boncolom a valóságot.
átgázolok a szobán mintha szabad
mezőn. lábamhoz verődik egy szó.
szúrós szamárkóró.

Szétteríti szőnyegét a fény a padlón.
meglapulok a jövő réseiben. álmomban
fölkelek és átmegyek egy másik

magamba. nem beszélek. a tárgyak
szavak nélkül is értenek. nem lépek
rá az árnyékomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük