Radnai István: Dúlnak a művészviták

Előrebocsátom, hogy a politikát, mint szempontot kihagyom. Semmi köze a művészethez.

A “modern művészettel”, mint jelenséggel és fogalommal foglalkozom.
Mi a művészet? Olyan alkotás, amely kifejezi azt, amit köznapi eszközökkel nem lehet.
Mi az alkotás? Művészi alkotásnak mindössze az nevezhető, amit a tehetség és a szaktudás hozott létre.
A modern művészet egyik jellegzetessége, hogy nem közösségi (élmény), egyéniség hozza létre, egyedi és egyszeri (és általában nem övezi közmegegyezés.)
Közmegegyezés a megszokott körül alakul ki. A szakma érzékenyen reagál – pro és kontra – a közönség késéssel reagál, különösen az elfogadást illetően.
Hibának tartom, ha a szerzőt véleményezik és nem a művet.

“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET!”
Ha művészet, akkor első sorban az érzelmekre hat, másodlagosan az értelemre.
Lehet-e megérteni a “madarat”? A szót, a fogalmat igen, de a jelenséget nem!
A madár vagy tetszik, vagy nem. A tollai színét szépnek tartjuk. A másiknak a hangját. A varjú énekesmadár, de a hangját nem szeretjük. A tolla fényes-fekete, de nem szeretjük, mert a fekete a gyász színe Európa nagy részén, tehát nem lehet szép.
Megértem-e a művet? A szavakat, mondatokat igen, ha viszont nem hat az érzelmeimre, mit adott hozzá a köznapi benyomásokhoz?, Tetszenek a színek és a formák, de csak a tudatomig jut el. Nem vált ki katarktikus érzelemeket. Akkor, mint művészi alkotást nem “értettem”, helyesebb nem fogtam fel.
Mit lehet a zenén “megérteni”? Ismerős és ezért kellemes a hangok egymásutánisága és az ismétlődése. A “tetszik” nem egyenlő az “értemmel”! Szubjektíve jelentkezik a családi környezet, a tanulás és a saját zenehallgatási szokásaim. Pedig Bartókon nem andalodunk el, intellektuális-tudatos művész. Az, hogy elmagyarázza valaki, hogyan építkezik csak az értelmemre hat. Pedig Bartóknak érzelmei is vannak, ezért választott művészeti ágat. Azért hogy érzelmeit tolmácsolja. “Nem értem” a bűvszó, hogy ne kelljen hallgatni: pszichológiai értelemben: hárítás.
De Bartók nemcsak zongorázni tudott kiválóan, meg kottát írni. Birtokában volt a zeneszerző minden eszközének és ismerte az elődöket. Nem hazudik, nem bújt ki a bőréből a vélt siker és a hatásvadászat kedvéért!
Hiába parancsolt volna rá vagy akarta lebeszélni tanár!
Próbáld meg utánozni! Nem fog menni. Öntörvényű.
Az a képzőművész, aki az ókort, a reneszánszot, a klasszikusokat, a romantikát és századfordulót nem ismeri, hiába hiszi, hogy alkotott – különösen, ha az ecsetkezelést nem tanulta meg rendesen. A mázolmányban az ötlet elvész, nem tudja kifejezni.

“Nem figyelem, nem tanulom az elődöket, mert elvész az eredetiségem!”

Aki tanul és olyat, amit érdemes, lehet, hogy eleinte a hatása alá kerül. De a tehetség rátalál a saját útjára, a középszer soha!

Ez a probléma lényege az alkotó oldaláról.
A befogadónál olykor a fél-műveltség vagy egyenesen a műveletlenség vezet az ízlésficamhoz.

Az alkotó lehet kitartó, de sohasem erőlködhet!
A stílusgyakorlat kívánatos, de az csak skálázás, bemelegítés.

MIÉRT VAN NÉHA OLYAN ÉRZÉSEM, hogy nem alkotás, CSAK SKÁLÁZÁS, HAJSZOLT EREDETISÉG?
Ha a művész hazudik, a mű kivitelezése is elárulja.

Visszatérek az eredeti gondolathoz. Művekről lehet vitát nyitni. Nem celebekről!
És mű az ecsetkezelés, az arányok és gyakorolt (naponta gyakorolt) rajzkészség, tanulmányok ismeretében keletkezhet. Ez nem üres rutin!
Hasonló a helyzet a zeneszerzéssel, harmóniákkal, hangszereléssel.
Az íráshoz is kell a tehetség, de önmagában nem tesz íróvá, költővé. Még az élmény sem.
Meg kell tanulni a szakmát, a lehetőségeket, a formát, hogy művet felöltöztessük.

Keserves dolog, ha olyan “művel” találkozunk, amelyből a legfontosabb, a közönségre ható kivitelezés hiányzik. Ha mű naturális elemek „összehordása” egy kupacba, az még nem eredetiség.

Sajnos a tanárok egy része az eredetiségbe hajszolja a hallgatót – egyetemekről beszélek – paradox módon az az eredeti, amit a tanár képvisel. Ezért hajlandó a műgondot háttérbe szorítani.
Ebben partnere a lusta és törekvő tanítvány – újabb paradoxon – olcsó sikereket hajszol maga is!

A zenekari tag, a restaurátor és a műfordító fejében ez meg sem fordulhat.
Azonnal elveszti az állását illetve a megélhetését.

“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET! – mondják egyesek.
Én pedig nem értem, felkészületlen “alkotók” műveit hogyan fogadja el a kritika vagy a közönség.
Talán ezért van, hogy az átlagember szinte soha nem ért egyet a kritikussal. A kritikust nem értem, ha az egekig dicsér vagy pocskondiázza művet – kapcsolatai vagy hajlandósága szerint!

Hogy a sötét oldalát hangsúlyozom?
A művészeti viták résztvevőitől tanultam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük