Radnai István versei

Keskeny-nyomtáv

a szerelem örökléte hetedéviglen fennmarad
a kötött dallam ívén lógó kottafejek
a hajnali felütéstől az esti keserves zárlatig
nem ismételve a hangokat a mennyei hangsor
szótárrá alakul fogalmatlan kifejezhetetlen

amikor karodat elkötik mintha hiányozna
a kezed az alkarod a párna
sík szakadék az ágy fele negyede
széttépi az idő fosztja a tollat
pihekönnyű érzelem súllyá vasalódik

eltűnt mit szóltál szórtál utánam
milyen hamut magamra vélt bűneim
parazsát dédelgetve magadban
még áll a vonatom mintha tudná
mintha érezné bezár az állomás

hetedéviglen nyílt egyetlen pályára
a boldog-boldogtalan évődő szemafor

*

Szempillantás

már csak elnyújtott pillanat az élet
fogtuk egymás kezét
csak egy pillanat volt ha visszanézek
emlékezetemben hátrálnak az évek

csak a csend amit az időtől csent
a szerelem látod a ködöt homályt
zúzmara-dísz az emlék-érzelem
pedig nem hagytuk el egymást

nem hagytuk el egymást
az idővonat halad s mint a táj mellettünk
homályos pillanatfelvétel egymás arca
vétek volt minden meg nem állított

pillanat pillanat bocsánat távozom
sietnem kell mondod te pillanat

*

Krédó

játszik velem a valóság sovány a képzelet
csak a fájdalom a bizonyosság
a kéz a láb mely nem mozdul úgy
érzem létezik nem csupán álom

ülök beszélgetek várom hogy feleljen
kitartó vagyok és esendő egyben
az égben mely gyűjtőfogalom
a jóra a büntető haragra

előttem sikló csúszik pikkelylábain
ez nem a kísértő ravaszsága
a természetbe olvadok
feladnám célomat a napsütésben

amíg fáj amíg érzem követel
harcát vívja az égért valóság és képzelet

©Csikós György – Jogszerint

Vélemény, hozzászólás?