Sipos Gábor Gergő versei

Tárt ölelésed poklok kapuja,
hívogatón a tűzbe taszítja fejem.
Édesen ég, füstje bájos táncba kezd,
vígan száll az éj zord köpenyén.
Esti mesét sző boldog illatú pernye,
örökre lecsukódik szemed, ha hallgatod.
Megjött az álom,
ahogy karod összefonódott nyakamon,
ne engedd el többé
kicsinyes indokokra hivatkozva.

*

Villanás volt csak
az, hogy szerettél engem.
Állandó vaku.

*

elmúltál, mint, ahogy
ködbe veszett ez a hajnal,
menthetetlenül ragyog
a láthatatlan angyalarccal,
és nevetéssel ölelt
álmatlan álomvilágom…
felébredéseim közt lelt
savanyú, fonnyadt virágom

*

…és egyszer újra tavasz lesz,
és egyszer újra itt leszel,
ölelni fogsz és nevetni,
a fákra zöld ruhát lehel
a csalfa, léha április
kötelező lesz szeretni
a szívem újra énekel,
hiába fáj, már fájhat is,
egyáltalán nem érdekel
csak lenne nálad egy cseppnyi
gyógyír, mielőtt meghalok,
tavasszal furcsa hangzatok
zsongják az édes dallamot,
hogy egyszer újra itt leszel….

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük