Sitku Róbert: Nagyapám

Az én nagyapám úgy halt meg,
hogy elaludt, mert tudta,
hogy ép elmével nem léphet
egy egyirányú útra.

S a bezáródó ajtókat
elfeledte ő sorban
és hideg ténynek az maradt,
hogy ahogy van, az jól van.

Az én nagyapám úgy halt meg,
hogy semmit el nem rejtett;
mert úgy idézett mindent fel,
hogy mindent elfelejtett,

és úgy simult az arcán szét
a valóság, a béke,
hogy fel nem rázhatták volna…
Mi mit adnánk cserébe?

Az én nagyapám úgy halt meg,
hogy az igazság mögött,
mint félős kislány, kisfiú,
ő bátran elrejtőzött;

mert ott, akkor már nem lehet
senki, senki önmaga;
ő a bíró, ő az ügyvéd,
s az ítélet – ő maga.

Az én nagyapám úgy halt meg,
ahogy meghalni méltó;
nem volt rajta lánc a halál
vagy az értelem béklyó;

az én nagyapám úgy halt meg,
ahogy méltó elmenni –
úgy ítélje meg bárki is,
ha képes ezt megtenni.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük