Sophia de Mello Breyner Andresen: Vila d’Arcos – Lipp Márta műfordítása

Vila d’Arcos északon van, kicsit keletre a hegyek között. Vidéki kisváros. A hatalmas katedrális, körülötte kikövezett utakkal, mint valami hajó az örökkévaló vizeken. A házak régiek – nemesek, s egyszersmind szegények -, pontos arányokat mutatnak föl a lépcsőfokoktól az ablaktáblákig, a veranda párkánytól a vakolatlan gránitfal felületig; csak a griff- és oroszlánpajzsos kőcímerek túl nagyok a vasból és fából készült kapuk fölött, mintha ezen a világon, ahol vagyunk, semmi sem számítana, sem a gránit hidege, sem a szobák nyomasztó szűkössége, sem a napok monoton szegénysége, hanem csak a nemesség, amit úgy tárnak a világ elé, mint ami a lelkük kivetülése.
Egy régi város, ahol mozdulatról mozdulatra, szótagról szótagra szép lassan szétfoszlik és feloldódik a megrekedt, élettelen élet.
A kis köves utcákon végig felnyögnek az autók. Kevés férfi jár, inkább gyors, feketeruhás nők, és a házak falán, amit télen a moha borított, májusban futórózsa nyílik. A kisablakos sarokház díszes, zöld ablaktáblája mögött egy asszony, közelülő, vesébe látó gesztenyebarna szemekkel, mindent lát, mintha kiolvasná és visszatartaná a még meg nem történt dolgokat. Vannak kiszámíthatatlan kertek, kifinomultabbak és bonyolultabbak, mint a képzelet, ahol magas magnóliák nőnek, nagy fehér, puha és sűrű szirmokkal, és az ezüstös víz a kődelfinek szájából kis nyolcszögletű tartályokba esik. Buxus kertek; a merengés és szenvedély, a felejtés és a csönd kamélia- és ibolyaillatával. Andalítóan elhagyatott kertek, ahogy magányosan a szellőkkel táncolnak, s egy elnyújtott istenhozzád sóhajtás száll levélről levélre a magas fák ágain. Kertek, ahol megértjük, hogy az élet álom, amiből sose ébredünk föl, álom, ahová csodás jelenések törnek be, mint a liliom, a sas, és a szenvedéllyel szeretett felejthetetlen arc, de ahol minden feledésbe merül, távolságba, lehetetlenségbe és törmelékbe. Kertek, ahol megértjük, hogy a sorsunk a nemtudás. Hogy sose leljük meg az egységet. És ha meglelnénk, az az ébredés lenne.
1974.

In.: Sophia de Mello Breyner Andresen, Histórias da Terra e do Mar, Lisboa, Edições Salamandra, 1984.
*
Sophia de Mello Breyner Andresen (1919. november 6. Porto – 2004. július 2. Lisszabon) a XX. század egyik legnagyobb portugál költője. Az első nő, aki elnyerte a Camões Díjat. Tavaly az év szinte minden napjára esett egy kulturális esemény Portugáliában – és Brazíliában -, amivel születésének 100. évfordulóját ünnepelték.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük