Szabó T. Anna: Azt mondjuk: tűz

Azt mondjuk: hús. Pedig a húsodat
nem ismerem. Nincsen hozzá közöm.
Csak véres, rejtett, romlandó anyag.

Azt mondjuk: csont. Bújok, tapogatom:
tudom a tökéletes szerkezet
ízelt mozgását, de mégsem te vagy.

Azt mondjuk: szem. Az ajkaimmal érzem
rezgő mozgását szemhéjad alatt.

A szád belseje, finom, rózsaszín
selymességeid, ahol lüktető
meleged lángja átsejlik a hártyán,
örvényes köldököd, lábujjaid
közén a titkos völgyek, füled spirális
ösvényei, a kulcscsont és a váll
közötti bölcső, ahol illatodban
alhatom, harapnivaló izmaid,
forróságod, izgalmad, markolásod,
a friss verejték bódító szagától
megvadult ölelésed – nem te vagy.

Eleven láng vagy! Csontból, húsból, vérből
előlobogsz, romolhatatlanul,
a mozgás vagy, a legfőbb mozgató,
és csak fészekként használod a tested,
a testemet, hogy továbblökd magad,
éljen a semmi is, és égig ég,
éltet, betölt, és már forrása sincs –

azt mondjuk: tűz, és azt érezzük: éget.

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük