Turczi István: A 366. PÓCZ

-Kazinczy levéltári asztalánál, Sátoraljaújhelyen –

Tokaji bor + írótábor, hozzá kirándulás.
„Látást érdemlő dolgok közt” bolyong
és gőzölög a másnapos artistai társaság.
Fülkefény, embernyomok, por-intarziák.
És meghittség, ami nem is a miénk, mégis
ott gomolyog a gatyarohasztó hőségben.
Csak vissza kellene emlékeznünk
szépapáink dédunokáinak ifjúkorára,
de a képzelet nem fér el az időben.
A falakra szegezett póczok fekete leple
mint megannyi számozott kolumbárium.
Az enyém legyen, mondjuk, a 366-os.
Kazinczy széke mögött, a jobb kezénél, legfelül.
Jó helynek látszik; magasan van, megjegyezhető.
Mások is választanak, a szemekből látom.
A pillanatban benne az ünnep.
Mindenki a magáéról hallgat, magának.
Nagyon nehéz igazságosnak lenni a múlthoz.
Megszokni az érintések tűszúrásait: kezdődő
tárgyilagosság. A gyakran forgatott könyvek
engedelmességével nézünk vissza.
Fülkefény, embernyom, por-intarziák.
Ahogy Isten láthat minket,
ha átrágta magát a teremtés összes periratán.

Vélemény, hozzászólás?