Windisch József: Kis

Nevem Kis. A Postán Kis úrnak is szoktak szólítani. Most, hogy a Szerkesztő úr felkért rá, néhány példa segítségével el szeretném mondani Önöknek, milyen izgalmas és szép az életem.

Kultúrházi karbantartóként tulajdonképpen értelmiséginek számítok. Amikor a könyvtár selejtezést tartott, elhoztam egy Rosa Luxemburg kötetet, amit azelőtt soha senki nem kölcsönzött ki. Az első fejezet első lapját mindig a kabátzsebemben hordom. Az italbolt előtt bagózva már többeknek megmutattam, de még senki sem értette meg, viszont azóta felnéznek rám.

A napjaim általában jól indulnak. Reggel felkelek, és ha szerencsém van, még láthatom az ablakból a szemközti házban lakó lányt, amint munkába siet. Szép haja van.

Kedvenc ételem a palacsinta. Régen az anyukám, később a feleségem sütötte nekem, amíg együtt éltünk. Én sajnos ma sem tudom, hogy kell.

Mondtam már, hogy szenvedélyes könyvmoly vagyok? Igaz, amikor a szakközép könyvklubjában elmondtam, hogy a Gyűrűk urát négyszer is elolvastam, mindketten nevettek rajtam. Ötödször már titokban olvastam ki.

Egyszer a fagylaltosnál kettővel előttem az egészségügyi államtitkár állt a sorban. Értik? Az a magas jólfésült, aki a tévében is szokott szerepelni, ha valami kórházfelújításról esik szó. Én is abból a vaníliából kértem, amiből ő.

Mivel már nehezen találtam szerelőt, aki huszonhét éves autómat meg tudná javítani, egy ideje csak az öreg fenyő alatt állt. Aztán egy éjjel a viharos szél rádöntötte a fát. Néhány nap múlva elbúcsúztam tőle, lemostam és kifényesítettem. Látniuk kellett volna, milyen szépen csillogott, amikor az ószeres cigány a teherautójára emelte.

Hétvégente a szomszéd város határába épült áruházban szoktam bevásárolni. A busz az odavezető úton elhalad egy barnacsuhás szerzetest ábrázoló kőszobor előtt, és én gondolatban mindig köszönök neki: „szervusz Ferenc testvér”. Egy pár éve már tudom, hogy Szent Antal, de biztos nem haragszik érte.

Amikor tavasszal a könyvtárban egy megrepedt lámpabúrát kellett kicserélnem, minden igyekezetem ellenére szellentettem egyet. Egészen úgy hangzott, hogy „Hérodotosz”. Többen föl is kapták a fejüket, de nem tudták, hogy én voltam. Ennyi műveltséget talán ki sem néztek volna belőlem.

Azt hiszem, irigylésre méltó a helyzetem, de próbálok nem visszaélni vele. Most is csak azért tűnhet úgy, hogy dicsekszem, mert felkértek erre a beszámolóra. Kicsit már röstellem is. Szerkesztő Úr, ezt majd húzza ki!

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Nagyon jól szórakoztam!Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük