Zalán Tibor versei

Keith Jarrett Fényes Koncertzenéinek Hallgatása Közben Béládi Miklós Avant-garde Tanulmányait Olvasom

Kyoto, 1986. november 5.

(Binder Károlynak)

gondolj a faragott oszlopfőkre
a vízköpők kiszáradt kerek pofájára az időben
előderengő sápadt homlokra sötét szemgödörre
meg a tekintetre gondolj mely elhagyta a szemet
kinek emléke lágyan kirajzolódik most
in illo tempore
csak halkan hogy ne fájjon senkinek
a fekete napban hangosan lélegző márvány
legyünk az örömé adjuk az ünnepnek magunkat
teljesen
: vagy ne adjuk v a g y é s minek
ügyeink már nincsenek – de a tervek
a beszerkeszthető terek még emberre várnak
ránk vagy valaki másra – – – nem mindegy? szél
kopog a semmibe meredő lépcsősoron
az előderengő fehér homlok mögött

*

Osaka, 1976. november 8.

(Szabados Györgynek)

. a dunán vonszolják Így az őszt
iromba tutajok : nem merek felébredni. félek
meghalok. milyen lenne egy hajnalon! vagy éjszaka
? nem tudom már , sirályok szállták meg a vizet
–– –– –– –– e
csöndes terror miért ne rémítene ! nem gondolkozom
azon: féljek-e : éljek-e. a kettőspontokból elég! még
árulót kiáltanak a neo-avantgarde-ok, a népiek. ijed-
ten kapja fel fejét v a l a m i l é n y – nyüszít, tehát
kisgyerek – és arcába merül a kitört ablaküveg. nem
sír – csak nyüszít, remeg. de az is lehet hogy állat
és föltépi az összes verőeret. féljek ? meghalok. nem
merek
. a dunán vonulnak ősszel megrakott tutajok
»az ablakon túl az ég setétre van festve«
a hó szaga már átszivárog a réseken, fedetlen testre
mér ütést részegen a homály. és szép lesz a havon
a vér ahogy ott gőzölög, majd eljön valaki i s
hogy a sebet bekösse. lélegzik a fekete napban
a márvány. egyedül. sírdogál bajlódik fölötte

*

Nagoya, 1976, november 12.

(Surányi Andrásnak)

Mint az őszvégi elrohadt avar: házasságok
szanaszét – szerelmek. A stúdióból kivonulnak a
fölvágott hasú tántorgó fáradt állatok. A kibomló
belek lüktető forró párája elszáll a bródysándor ú t
fölött : elszáll a pára lüktető forró pirosan. Fölötte
száll. Szájába veszi a sárkány de kiköpi. Piros. C s a k
k i c s i t d e horror ami szép. Elássuk, ám kis
keze a zsíros földből fehéren kinyúl. Kis
kezén már zöld a köröm és megbarnult a körömház
szétbomló holdja. Kis holdja elrohad. Mikrofonból
a múlás édes illata. Fekete nap gurul a föveny
homokján. Ha eléri a tengert megtelik lánggal a
cethalak álma. A tájban : piros virágok lila virágok,
huszontíz tehén. De a táj sincs már mögöttük talán –
talán mögöttük már nincs táj a
D e

*

Tokyo, 1976. november 14.

(Sáry Lászlónak)

Kövek alszanak ősz korsó mélyén – vagy
halott is némelyik mert mosolyog – hideg apró
fekete kövek – esik m a j d talán mert hallgatják
ahogy a korsó falán – csepp követ cseppeket míg
eggyé nem válik velük – és szomorú mint a
vallatószobák – csepp követ cseppeket – kotyog a
korsó éjébe az idő – emelkedik süllyed koromban
a város – város alszik ősz korsó mélyén – kövek
peregnek falakról – lövések csend lövések – csend –
sikoly – lövések sikoly csend – sirályok peregnek elő
a köd mögül – folyó éjében alszik a korsó – halott
talán mert mosolyog – benne a kövek halottak – mert
mosolyognak – talán – halott korsóban halott kövek –
talán – és mosolyognak a sirályok – szárnyukat szét
tárják a korsó falán – míg eggyé nem válnak vele –
v e l e

*

Sapporo, 1976. november 18.

(Esterházy Péternek)

az áhítatról még kellene szólni ! táncoló pár
a könnyű szelence fedelén : ahogy forog. amúgy
az egész magyartalan mint a tartalom fedél
és fenék között. (fű) . hangosan lélegzik fekete napban
a márvány. ׀ egyetlen idézetem s e senkié
repetitív
túlélési gyakorlatok – ki viszi át a túlsó
partra ? mint a szerelmet : fogai között, szelencével
szájában hullámok és megszálló sirályok között. a
lánchídtól
a margithídig háromszor fordul a szél. egyszer
s e is arra, egyre nagyobb hullámokat ver a fű, táncoló
párral szájában a zajló dunán. »milyen sivár ez
a metropolisz !« pedig folyamatosan is tudna beszélni
ha. az áhítattal kéne kezdeni. pedig ragyog a tán-
coló pár. (pár láncoló.)
és alattuk mélyen hallgat a
tartalom. (fű.)
ver hullámokat fedél és fenék között. de az oldal-
falak komoran állnak. amúgy a (ma)tematika is
magyartalan. »nem haragszom csak a felnyitott
zongorafedelek«. minden idézetem se senkié !
és
magára marad ott a színpadon szemben a ketté
fűrészelt koncertzongorával. belefeledkezik mint
a sebesültek. játszik, tehát

*

Forrás: Zalán Tibor – Borús reggeli üzenetek (- Válságlíra -), Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989.

*

„(…) a Borús reggeli üzenetek ál-episztolái sem a megérkezés-megnyugvás stációi; dokumentumok, melyek azzal, hogy személyekhez, mozgalmakhoz, jelenségekhez kapcsolja őket a szerző, üzenetüket megsokszorozzák, és a jelenkor különféle lehetséges – néha egymásnak ellentmondó – távlataiba helyeződnek. (…)”
(Részlet az idézett kötet fülszövegéből.)

„Zűrös, lázas, boldog ifjúkorom… A nyolcvanas évek… A jó Zalán… A mozdulat, ahogy a fejébe nyomja fekete kalapját, és nekiindul az éjszakának, mindennemű kompromisszum nélkül, frontálisan. Azok a nagy menetek, vonulások, nemzedéki nekibuzdulások, lányok, kiáltványok, egyebek! A szervezetben tüzes gerjedelmek, a fejekben nagy ködök. Egy korszak, amiről azt hittük, sosem fog véget érni – hogy az ifjúkor és a rendszer: örök. Meg hogy a költészet hegyeket tud megmozgatni, hatására (egy a költőnknél is népszerűbb kortársat idézve) a kőfalak majd jól leomlanak. Omlani omlott is egy fal hamarosan, ám a legkevésbé sem holmi versektől, és ami lett, született, következett belőle, az sem emlékeztetett a vágyainkra, mohó reményeinkre valami nagyon. (…)”
(Forrás: Keresztury Tibor – 2011)

„Zalán Tibor (1954-) József Attila-díjas magyar költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár.
A vallomásos líra hagyományos elemeit az avantgárd formaújító gesztusaival állítja meglepő, olykor paradox összefüggésekbe. Költészetére jellemző a hagyományos szövegegység felbontása, az irodalmi és képi elemek egybeszerkesztése. (…)
Korai korszaka után azonnal „belekezdett avantgárd korszakába, ami lényege nem más, mint a kísérletezés formákkal, nyelvvel, verstérrel, térverssel, papírtérrel, betű- és szövegírással, testírással és testbeszéddel stb. Amikor az avantgárd kísérletezés is ugyanolyan formalizmussá vált, mint bármi más, akkor kitalált magának egy kategóriát: a radikális eklektikát, ami megengedte számára a szándékosan elkövetett stiláris »következetlenségeket« – akár egyetlen köteten belül is – és amelyek épp szándékosságuk és átgondoltságuk miatt valójában nem is következetlenségek. Ezt megőrizve születnek versei a 2010-es években is. Nem követ egyetlen kanonizálódott irányzatot sem, sokféle verset ír.”
(Forrás: www.wikipedia.hu)

©Stipsits Ibolya https://www.facebook.com/Stipsits-Ibolya-Fot%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz-336700570062213/

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük