Ambrus József: Posztumusz virágaim

Belső képeim ébresztgetnek,
hagyjatok annak ami vagyok,
formálják a hideg költőszívet,
miközben fura ábrákat rajzolok.
Posztumusz bomló virágom kihajt,
de az illat neve ismeretlen, –
mégis pusztítom e ritka fajt,
általunk ismert égitesten.
Feszes filozófiám térdig érhet,
sziklákból sarjad gyógy virágom,
illatot áraszt Magyarország felett,
fűszer gyalázta ízes átkom.

Okoskáim bután közelednek,
az igazság húrján a végtelenség,
halálomig érnek az üdvözletek,
nem bólint, nem remél itt a vendég.
Egyenként mentem képeidet,
még zölden hajt a kristály állapot,
mégis befogja jéghideg testemet,
a kényszer, parancs, gondolatok.

Belső képeim beszélgetnek,
száraz virágok, sovány sziklakarc,
mint szeretők boldogan szenvedek,
ha naponta csókol egy-két kudarc.

*Első közlés

Válik Bertalan – ‘Chrysalis’ (2018) Technika : digitális fotómontázs