Asperján György: Lelkifurdalás

Ha ettem, kirázom az abroszt,
elmosom a tányérokat,
s közben ide-oda tolat
bennem a sok volt zűr s a halk most,

mert mindent megtettél te értem,
ami, úgy tűnt, mindennapos,
s ami, mostan, rajtam tapos,
s mi akkor, úgy látszott, nem érdem.

Pedig léted naponta lopta,
egyszínűre kábán csiszolt,
míg engem szerelem tilolt
más nők ölében, s csak a mocska

maradt lelkemnek örömödre.
Arcomra ül gyűlt szégyenem,
már azzal, hogy nem vagy velem.
Eltűrtél, – bűnhődjek örökre.