Jóna Dávid: Faludy

A túlélők inge, megtanult versek,
félelmét rejti a homokszín kéz,
barakkban fekve strófákat suttog,
a hordóját festő Diogenész.

Virrasztott éjben, keserűségben,
valaki egyszer dúdolni kezd,
a mindenséggel harcol eközben
az üvegbe vésett hajszálkereszt.

Ellenség kell az elvtársi láznak,
börtönt bélel a népi ügyész,
a csipkebokrok takarásában,
neszét dugdossa a mesterlövész.

A préda-ijedtség sorsát legyűri,
teremtett világa útmutatás,
furcsa, de így van, hasztalan minden:
a kegyetlenség, s a kínvallatás

A hitnek, s a versnek győzelmét hozta
az örökké lázas Faludy György,
szavak-őrizte méltóságával
reményt kapott a nyomorult föld.

Korona presszó, ötven év múlva,
figyelve hallgat, s érti, mit kell,
fölötte marad a mulandóságnak,
mint folyóban úszó hungarocell.

Meztelen lábú, kócos kis este,
sápadt az arca, mint a tojáslikőr,
de szeretve biztat, értően vizslat,
s érdeklődve előre dől.

Az elfogyott csendben, mindennel szemben
nekem ez mindig biztos alap,
egy falnak támasztott kerti söprű,
melyre olykor felfut a bab.

https://m.blog.hu/ag/agarajz/postimage/synchronicity_agarajz_1503249411.jpg

Szinkronicitás © aga https://agarajz.blog.hu/