Kamarás Klára versei

Az ártatlanság kora

Egy este azzal jött hozzák a Gyurka,
hogy a padláson rést lehet csinálni
a tetőcserepek között.
Onnan a szomszéd kertmozira látni.

Ezután a sötétben estről-estre
fellopakodtunk a rozoga lépcsőn,
s a nyíláson át szívdobogva néztük,
mi megy ott lenn a vásznon.

Forró arca az arcomhoz simult,
hogy mindketten kilássunk.
Nem mondott semmit,
és még én se tudtam,
mért jobb a film a tetőrésen át,
mint kinn, a nézőtéren ülve.
(2018.)

*

Feloldozás

Gyerekként féltem
sötétben, fényben,
az emberektől,
a képzelettől,
féltem magánytól,
lehettem bárhol,
az iskolától…
a katonáktól,
szirénázástól,
gépek zajától,
féltem Istentől,
féltem haláltól.

Elmúltam nyolcvan.
Elpazaroltam
sok napot, évet…
Tudom, ki vagyok,
és mennyit érek:
másoknak semmit,
magamnak mindent,
mert ez az élet.
Nem várok senkit,
halált, sem Istent.
Élek, míg élek,
de már nem félek.
(2017.)

*Első közlés