Novák Imre: Baselitz a világsztár

„Minden, ami a művész háta mögött hever, előtte is hever.”

Georg Baselitz

ÚJRAJÁTSZOTT MÚLT címmel 2017. április 1-től látható a Várban az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből álló kiállítás. A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejött tárlat több mint 80 műalkotást mutat be. Nyolc kevésbé ismert nagyméretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből érkezik. A budapesti kiállításon egymás mellé kerülnek Baselitz korai, a 1960-as években készült alkotásai és a 2005-ben elkezdett Remix című sorozat számos műve. Az 1980-as évekből származó jellegzetes baselitzi fejek és alakok pedig az utóbbi néhány évben született festmények, grafikák és monumentális méretű szobrok figuráival is találkozhatunk. A tárlat a művésszel való szoros együttműködésben jött létre.

Georg Baselitz festő, szobrász és grafikus 1938-ban a Drezdához közeli Deutschbaselitzben született Hans Georg Kernként, amelyet később szülőfaluja nevére változtatott. 1957-ben hagyta el a Német Demokratikus Köztársaságot, és költözött át végleg Nyugat-Németországba. Ott lassan megszabadult az NDK-s pszichózistól. Ő napjaink egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművésze, akinek a világ olyan jelentős múzeumai rendeztek már életmű-kiállítást vagy más nagyszabású tárlatot, mint a New York-i Guggenheim Museum, a londoni Royal Academy of Arts, a müncheni Haus der Kunst, vagy legutóbb a frankfurti Städel Museum. A 2015-ös Velencei Biennálén külön szekcióval tisztelegtek életműve előtt. Az óriási nemzetközi elismertségnek örvendő művész pályájának első húsz éve mégis viszonylagos ismeretlenségben telt. Munkái csak az 1970–1980-as évektől kezdtek szerepelni nagyobb nemzetközi tárlatokon: 1972-ben és 1982-ben a kasseli Documentán, 1975-ben a São Paulo-i Biennálén vagy 1980-ban a Velencei Biennálén és 1981-ben a londoni Royal Academy of Arts-ban megrendezett legendás A New Spirit in Painting című kiállításon. Nevezetes múzeumok, galériák sorakoznak előttünk, ha megnézzük, hol jelentek meg alkotásai.

A mostani budapesti kiállításon vetített portréfilmből a közönség megismerheti Baselitz életét, annak helyszíneit, és legfőképpen alkotómódszerét és a művészetről vallott gondolatatait, nézeteit is. Visszaemlékezései a háború előtti és alatti évekkel kezdődnek, majd a romos városról szólnak, az újjáépítéséről, a német nép magára találását mutatják. Meghatározó élménye volt a közeli Drezda szétbombázása és az a sokk, ami az ottélőket évtizedekig nyomasztotta, hogy az amerikaiak oda akarták ledobni az atombombát. Emlékszem drezdai levelezőtársam anyukájára, milyen őszintén mondta a szemembe nézve, a hatvanas években, mikor cseregyerekként náluk nyaraltam, hogy nem sokon múlott, hogy nem Drezda kapta az első atombombát. Ők ebben éltek.

Azért a háború elpusztított mindent, amit ember alkotott, és ami maradt, azt megtépázta és roncsolta. A filmben őszintén beszél a családjáról is. Elmondja, hogy apját rabul ejtette a nagy vezető kérése, hogy higgyen benne, mert az a remény és az összefogás és a siker alapja. Apja, aki tanító volt, hitt, kétszer is volt a fronton, de rosszul járt. Elsőre a fél szemét vesztette el, másodszorra a hátán sebesült meg. A háború után nem engedték tanítani. Közcélú munkára fogták, szemetet szedett, és el is tűnt a család életéből. Helyére anyja lépett, aki elkezdte tanítani a környék diákjait, és közben meg is szerzett ehhez minden diplomát. Ez is a német szembenézés egyik eleme volt, amivel legyőzték magukat a németek.

Kezdetben érdektelenség vette körül munkáit, Elkén, a feleségén kívül kevesen hittek benne, kevesen látták előre a későbbi nagy sikereket. Aztán a művészeti közszellem rámosolygott és megnyíltak előtte a galériák ajtajai, és ő átsétált a világhírbe.

Baselitz életműve nagyon gazdag, több mint 2500 képet festett, emellett szobrokat, sokszorosított grafikákat és rajzokat is készített. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása nem a teljes életművet mutatja be, de a jelentős osztrák és német köz- és magángyűjteményekből, illetve magától a mestertől kölcsönzött több mint nyolcvan festmény, szobor és nyomat egész alkotómunkájáról alapos áttekintést nyújt.

Rögtön a bejáratnál fogad minket néhány Baselitz monumentális, emblematikus művei közül, melyeken gigászi bajszos Hitler-portrékra ismerünk rá. A művész egész életműve az absztrakt idő köré szerveződik: feldolgozza és átalakítja a múltat, saját emlékeit, a német táj, a német gyökerek motívumait. „A múlt mozaikjaiból formálja meg a jelent, és a jövő számára továbbadja” – fejtette ki Bódi Kinga, aki Alexander Tolnay mellett a kiállítás kurátora.„

Nem kísérletek a művei, időbeli és térbeli kiterjedésük is van. Műterme, mint egy alkimista műhelye. Összedolgozott, kevert színek egymásba folyva, különleges színvilágot alkotnak. A művészet ősi erejét engedi szabadjára magából. Festészete hidat képez a század eleji expresszionizmussal. Jön közel hozzánk a világa. Festészete színtörténés és színmuzsika, ahogy a festői varázslatról fogalmaz Seurat és Signac. A formák és a színek erejével hat. A szabályos és szabálytalan formák egyaránt megjelennek műveiben. Nem mojol órákig egy-egy apró részlettel. Széles foltokkal dolgozik. Elementáris erővel, ösztönösen és a szabad intuícióra támaszkodva születnek művei. A földre terített vásznakon fest, rongyokkal, falapocskákkal, botokkal. Aztán az elkészült képeken, a falra akasztva, az alakok fejjel lefelé lógnak, de mint tudjuk, a világmindenségben nincs fent és lent. A feje tetejére állított képei fityiszt mutatnak a gravitációnak Nála nincs pontosan körülhatárolt alak, csak a figura sejtetése történik. Nem ködösít, beléphetünk a műalkotásba. Alakjai fejtől talpig durván faragott vagy festett figurák. Sehol egy lágy arcvonás, sehol egy finom mosoly. Távol áll tőle a klasszikus női szépségeszmény, a mediterrán nyugalom. Van, aki úgy gondolja, hogy művei olyanok, mintha barbárok törtek volna be a műterembe. Többségük baltával, stílfűrésszel és festékbombával. Pedig ő csak képeket fest történet nélkül. Van bennük valami, ami a reklámvilág kavalkádját idézi színessége folytán.

Igénybe veszi a néző aktivitását, részvételt kíván, mint ahogy minden regény minden olvasatkor mást jelent, a képek is mindenkiből más érzéseket, indulatokat váltanak ki. Szabad és független természet, a saját feje után megy. Szellemében és formájában az archaikus görögökhöz áll közel. Megrendítő erejű szobrok, lenyűgöző arányokkal. Szoborkompozíciói patetikus drámaiságúak. Nála a vég a kezdet karjaiban nyugszik. Figuráin látszik a kor. Nem csak a múló idő, hanem a társadalmi létezés lenyomata, hatása is.

Láthatjuk például Remix sorozatának darabjait, amelyen korai, háború utáni „antihősöket”, partizánokat, pásztorokat, rebelliseket ábrázoló képeit festette újra, vagy híres Széttépett zöld című festményét, ahol felmerült benne a figurális és az absztrakt festészet közötti vívódás megoldása. Ennek eredményeképp 1969-től megfordította képeit, pontosabban fordítva festette a festményeken látható motívumokat,  felforgatva a perspektívákat, tónusokat; ez talán a legerősebb védjegye, és jó párat megtekinthetünk ikonikus munkáiból. Később egyre jobban eltávolodik attól, hogy „üzenete” legyen a képeinek: alakjait deformálja, és az általa létrehozott „csúf”, formátlan képek a szépség fogalmát is felülírják, a festészet alapkérdéseit feszegetik. Világelső akart lenni, különbözni akart mindenkitől.

Meg kell őrizni a monumentalitást – vallja a 80. évéhez közeledő művész. Az utóbbi években készült festményei melankolikusabbak. Csontváz-szellemalakokat fest, és a kiállítás utolsó termében ezek láthatóak, végül egy csontváz szobor zárja a táraltot, amelyet a budapesti kiállítás kedvéért formázott meg újra.

Georg Baselitz gazdag életművének – saját bevallása szerint több mint 2800 képet festett, emellett jelentős szobrászati, rajzművészeti és sokszorosított grafikai œuvre-rel is rendelkezik – középpontjában több mint ötven éve a folyamatos megújulás és a kritikai (ön)reflexió áll. A budapesti kiállítás vezérfonalát is a művész saját múltjához és a múló időhöz fűződő viszonya jelenti.

Baselitz 1969-ben bekövetkezett alkotói fordulópontjának hátterében – ekkortól vált védjegyévé a vásznain megjelenő motívumok fejjel lefelé való ábrázolása – az alakokra és az üzenetekre épülő európai festészeti hagyomány megkérdőjelezése állt. A figuratív és az absztrakt festészet közötti több évtizedes küzdelemben Baselitz egy harmadik, sajátos utat választott: a festészet lehetőségeinek és kereteinek folyamatos vizsgálata jelenti legfőbb alkotói szándékát. A képzőművészeti alkotásról vallott radikális nézetei és műveinek drámai hatásúak, állandóan megújulásra kész szín- és formavilágának köszönhetően a második világháború utáni nemzetközi képzőművészet egyik legújszerűbb alkotója – ahogy a műelemzők fogalmaznak róla.

Baselitz újraalkotja, újrajátssza múltjának egy-egy elemét. Emlékképeit, önmagáról gondolt és láttatott képmásait nem tekinti véglegesnek, nem megóvni akarja őket, hanem hozzájuk nyúl, kiveszi őket az eredeti történeti helyükből és idejükből. A korábbi részleteket beemeli a jelenbe, az új helyhez és időhöz alakítja, új tradíciót, új múltat formál. Számára emlékezni annyi, mint ismételni.

Georg Baselitz Az Asszonykérés (balra) és Római Üdvözlet (jobbra) című alkotása az Újrajátszott múlt című kiállításon Forrás: MTI/Kovács Tamás