Novák Imre: Legyen nagy a lelkünk

Seneca A haragról című könyvéről

A kötet a halál szóval zárul, mint ahogy minden az elmúlás felé tart. Az emberi életnek is ez a vége, záró fejezete. Minden más csak állomás. A harag is. Erről szól az ókori szerző elmélkedése, amiben az általános emberi érzés elemzését találhatjuk. A könyv elején bevezetőt találunk, és itt álljunk meg egy időre. Kezdjük az előszóíróval. Ő a kötet tolmácsolója, ő hozza közel hozzánk, olvasókhoz a művet. Nincs minden mű előtt, általában régi korok szerzőit mutatja be így a kiadó. Az előszóíró elköteleződik a mű mellett. Ő tud kedvet csinálni az olvasáshoz, ő ajánl megérintő gondolatatokat. Az előszóíró mégsem része a könyvnek, pedig mondatai a műhöz kötődnek. Azt keresi, mi is a legfontosabb. Kutatás közben felbukkan minden dolgában a mű, amíg írja a szöveget, benne él a mondatfolyamatban. Előjönnek a kötet szavai, ha úszik, vagy szaunázik. A medence hullámai gondolatokká válnak, szembejönnek vele, némelyek felemelkedik, némelyik rácsapódik. Így lehetett ez a Seneca könyv bevezetőjével is. Aztán megmarad egy gondolat, egy ajánlás: Senecát olvasva bölcsebbé lehetünk.

Seneca zavaros korban élt, és ellentmondásos egyéniség volt. Nem volt daliás alkat, de kiváló szónoki képességekkel rendelkezett, tudott hatni az emberekre. 69 évet élt, és siker és kudarc jellemezte életét. Író volt és nagy gondolkodó. Egyszerűen élt, bár tehetős családból származott.. Apja gazdag római lovag volt, és ő végigjárta a hagyományos iskolákat. Ügyvédkedett, de járatos volt a lélektanban is. Átélte a száműzetést, a felemelkedést, a csúcsokat. Néró császár nevelője lett, és hosszú ideig állt az uralkodó az ő befolyása alatt. Az eszményi uralkodó képe lebegett előtte, ezt akarta az ifjú Néróval megtaníttatni. De Néró császár önzetlen szeretetre vágyott, beleszeretett a művészetek féktelen világába, a korlátlan lehetőségekbe, elhatalmasodott zsarnoksága, így aztán Senecát is elérte a kiszámíthatatlan uralkodó szeszélye, és öngyilkosságba kergette tanítóját is. Sorsa nem volt független Róma sorsától, ahol a gondolat is a hatalom tulajdonában volt.

Seneca sztoicista filozófus volt, életfelfogása arra alapozódott, hogy minden pillanatunkban a halálra kell készülnünk. Életünk a halálra való előkészület, azt kell megtanulnunk, hogyan kell meghalni. Az öngyilkosság is azt jelenti, hogy az erős lélek, legyőzi a gyenge testet. Császári parancsra tette ezt Seneca. Tette ezt azért is, mert vallotta: a halál közös végzetünk.

A haragról szóló eszmefuttatás 52-ben íródott, de napjainkban is aktuális. Erre a fogalomra fűzi fel gondolatait a világról. Seneca erkölcsi kérdéseket is fejteget ennek kapcsán, valamint a harag természetét boncolgatja, amiben az a rossz, hogy nem enged megnyugodni, folyton tovább űz. Nem enged megnyugodni, örök izgalomban tart, hajt tovább, megtorlások sora jön elménkbe, talán rosszabb, mint a lelkiismeret-furdalás. További gonoszságokra hajt, pedig derék ember nem örül a megtorlásnak. A bosszúvágy sem az igazi emberi természet szerint való.

A könyvben számtalanszor előkerül az a kérdés, hogy mi a harag, és válaszokat kapunk rá többféle megközelítésből. A harag lehet rövid őrület, az az állapot, amikor nem hallgatunk a jó szóra. A harag gyakran kiül az arcra, eltorzult arckifejezés jelzi létét. A harag rombol, jellemhibát rejt. Lehet még a fájdalom viszonzása, sőt kéjvágy is hajthatja, de forrása még a düh és a bosszú is, pedig az emberi természet az együttműködésre teremtődött, a kölcsönös segítségnyújtásra születettünk. Ehhez pedig békesség kell, nem állandó háborúskodás, ahol egymást támadó emberek indulatai kelnek egymás ellen, és nem az érvek, hanem a szándékok, érdekek csapnak össze érzelemtől vezetve. Az indulatos ember ezáltal rossz szolga, de rossz vezető is. Nem harag kell, hirdeti Seneca, hanem az értelemre van szükség dolgaink intézésekor. Ennek bizonyítására vállalkozik a szerző, amikor tanácsokat ír a harag csillapításáról, a hatalomvágy elfojtásáról, az esztelen szenvedély megfékezéséről. A bölcs előrelátás mellett érvel, a haragot kirobbanása előtt kell megállítani, mint ahogy az ellenséget is a határnál kell visszatartani.

Seneca a pápaság és a császárság határán állt. Élete és elmélete csupa ellentmondás, az értelemre hivatkozik, de az igazság kiderülését a végtelenben keresi. Gyakran tűnik gondolata olyannak, mint a mész nélküli homok, amivel nem lehet építeni. Mégis keressünk olyan elemeket, amelyeken érdemes elgondolkodni. Ilyen az a tanács, hogy nem kell felháborodni a büntetéshez, ne engedjük, hogy külső erők mozgassák a haragunkat, hiszen az értelem a lényeget figyeli, és az indulat következetlen. Harag csak gyerekhez és nőhöz illik. Haragudni céltalan, mint szomorkodni és félni. Gyógyírt kell keresni, nem a bosszút forralni. A legtöbb bajt a büszkeség okozza, ezért azt is kerülni kell.

Gondolkodni mindig kell, látni kell az alapösszefüggéseket, hogy gondolkodásunk ne a megtévesztésre épüljön. Minden a körülményektől függ. Egy királynál minden ebéd ízletes.

*Első közlés