Szilvási Pál: FATAL ERROR – lírai eposz 2013-ból

Kassák Lajos emlékének, persze

gazella táncolt a szemem előtt és ingem lobogott a véres szélben
hosszú lépcsősorokon kapaszkodtam mindig hozzád hogy egy ágyban háljak a kegyetlenséggel
de előbb idegen városok tárultak a szemünk elé a lejtők tetejéről ott a kezed is fogtam
és szálltunk recsegett a szárnyam megpihentünk egy villamoson hogy bevegyek egy quarelint
éjjelente felébresztettem anyámat mert féltem a halál bizonyosságától
megálltam az ágya előtt mint egy kísértet tudtam fel fog ébredni ha csendben ott állok
aztán apám vitt vissza az ágyamba azt mondta nehéz az alvó gyereket cipelni
és számoltuk a boldogság napjait és rendszereztük mert külön világban éltünk ketten
és összeszámoltam a havazás napjait is 311-et számoltam össze akkor abbahagytam nem tudom elállt-e azóta
és összeszámoltam 107 véres sörétet
és összeszámoltam kétszázmillió-huszonnyolc érvet hogy mért nem szabad ugrálni
és összeszámoltam 12 bolhát egy óra alatt mert egy kedves állattal osztom meg az ágyam
és úgy ölöm a bolhákat ahogy a cigányoktól tanultad és nekem is megtanítottad
és összeszámoltam 1 barátot de aztán elbizonytalanodtam
és összeszámoltam a hazugság 17 biztos jelét a férfiaknál és 20-at a nőknél
és összeszámoltam négyszákilencvenhétezer-ötszáztizenhat éhező magyart
és összeszámoltam hány napom van még hátra de elfelejtettem
és összeszámoltam a csillagokat az égen hármat de lehet hogy az egyik műhold volt
egyenruhába bújtak a gombák és mi elbújtunk hátha nem vesznek észre
azóta rejtekhelyen élünk és benőtte testünket a moha
sírtál és felmosóronggyal töröltem föl a könnyeidet hogy át ne ázzon a padló
de az én szemem kicserepesedett olyan száraz volt és terméketlen
már elfordítva hordtam a fejem és fájt a nyakam és te segítettél visszafordítani hogy lássak
de a szemem sivatag maradt és porzott a forró szaharai szélben
és elvesztettél és elfelejtettél és nem kerestél
és csak néztem a windows xp háttérképét repedt szemekkel bámulva kifelé a vonat ablakán
az üvegen folyt le az eső a szívembe folyt bele a forró alkohol a szemem száraz volt és jéghideg
három fejem van mint a macskának az egyikkel káposztás tésztát eszem a másikkal válaszokat keresek a harmadikban vulkánok törnek ki naponta
három fejem van mint istennek az egyikkel atyát keresek a másik lehanyatlik a harmadikkal a magasból nézem a világot
három fejem van mint senki másnak az egyik nincs a másik nincs a harmadik nagyon fáj
három fejem van mint mindenkinek az egyikkel félek a másikkal félek a harmadikkal félek
éjjel van fáj az egyik fejem fölkelsz te is és hosszú ideig masszírozod hosszú ujjaiddal
ettől nem múlik el de már nem baj hogy fáj
csak a kisasszony félmosolyát őrzöm a szívemben amióta bezárták a restit
túrós csuszát kértem mindig és borsodi borostyánt és szilvapálinkát
most egy büfében dolgozik és azt képzelem csak nekem ad szalvétát a szezámmagos rántott húshoz és csak tőlem kérdezi meg hogy megmelegítse-e
ősz van platánavarral van tele a soltész nagy
hallgatom a szelet hazudik hallgatom a metróállomások nevét a hangszóró is hazudik
bekapcsolom a tévét hazudik lájkolnak hazudnak azt mondják aggódnak értem hazudnak
azt mondja a barátom hazudik azt mondja a szerelmem hazudik azt mondja figyel rám hazudik azt mondja fontos vagyok neki hazudik
azt mondja a nemzetért teszi hazudik azt mondja nem hazudik hazudik rám mosolyog hazudik másra mosolyog hazudik
feláldozza magát hazudik egész éjjel dolgozik hazudik nyúzott az arca hazudik nem ér rá hazudik ráér
azt mondja kellesz neki hazudik azt mondja jó veled hazudik azt mondja nem kellesz neki hazudik azt mondja elege van hazudik
a hazugság is hazugság az igazság is hazugság a vallás is hazugság a tudomány is hazugság
az élet is hazugság a halál is hazugság a gyűlölet is hazugság a szeretet is hazugság a szerelem is hazugság a szex is hazugság
a pók megpróbált kimenekülni a kádból 07:58 lehetett szeretem kitalálni hány óra van
nem mentettem ki és nem öltem meg csak zuhanyoztam mint akinek minden mindegy
mászott felfelé a kád szélén először úgy tűnt van némi esélye de minden rázuhanó csepp visszavetette
aztán csak azt láttam, hogy a felgyülemlett vízben kapálódzik de csak pár másodpercig
mert végül ellenállhatatlan sodrás vitte a lefolyó felé
szűrő is van a lefolyón de a pók eltűnt valahogy keresztülázott rajta
ha olyan ember lennék aki megmenti a pókot az már majdnem olyan volna mintha képtelen lennék embert ölni
azt hittem valóban képtelen lennék de aztán jött a polgárháború
a polgárháború első évében azt hittük megússzuk a sortüzekkel, akasztásokkal és élve eltemetésekkel
a polgárháború második évében azt hittük megússzuk azzal, hogy vörösen csobog a patak a pályaudvarnál és vér szivárog a vonatok kerekeiből
a polgárháború harmadik évében már nem reméltünk semmit naponta háromszor imádkoztunk hogy ne kelljen újra emberhúst ennünk
ősz van gesztenyeavarral van tele a soltész nagy
és mostantól kezdve örökké esik minden korábbi prognózis ellenére
tanítok hazudok szépeket mondok hazudok verset írok hazudok
rettegem a halált hazudok hívom a halált hazudok nem érdekel a halál hazudok
szeretetről papolok hazudok szerelemről dadogok hazudok félek hazudok semmitől sem félek hazudok
be akarlak csapni hazudok igazat akarok mondani hazudok kérdezek hazudok
a polgárháború után minden épületben rettenetes volt a huzat
egyedül voltam az egész városban nem számítva persze a kígyókat
gomba nőtt a villamos ülései alatt valahogy mintha a gombának kedvezett volna az új klíma
nappal csak csatangoltam mégis mi mást tehettem volna így átgondolhattam rendesen az életem
éjszaka aztán jöttek a kígyók eleinte nagyon féltem tőlük
de kiderült hogy nem bántanak csak szeretnek becsúszni az ember inge alá hogy melegedjenek
és megosztoztunk az egereken legalább nem éreztem magam egyedül
egy gazella jött halkan ahogy a hold elhalványul reggel
a nyomába eredtem éhes voltam és magányos nem tudom melyik volt a fontosabb
cirógattam elszaladt hadd szaladjon
éjszaka néha ma is felébredek mert úgy érzem benéz hozzám nedves orrát az ablakhoz nyomva
egyik ívelt szarván a mars ragyog a másikhoz valahol hozzáragadt pár könyvlap (azt hiszem saussure bevezetés az általános nyelvészetbe című munkájából)
ilyenkor fölkelek és gatyában vágok neki a nyirkos éjszakának
követem a halványan derengő testet és szarván a fénylő bolygó csillagot
magához képest lassan fut de hogy érhetnék utol egy gazellát
lihegek a vér elönti az agyam és összeszorul a szívem nem megy nekem a futás pedig néha hátranéz és mintha mosolyogna
ősz van akácavarral van tele a soltész nagy
megyek nem tudom hány órája hány hete hány éve
taposóakna van a mellkasomban vigyázz ha hozzám érsz kérlek
emberek ülnek a vizeletükben és nem értik
emberek sírnak a postán a polgármesteri hivatalban a munkaügyi központban a gyiviben és nem értik
emberek véreznek el az otthonukban a konyhában az utcán a kórházban és nem értik
emberek próbálnak aludni egy kicsit a hidegben de felébresztik őket megrugdossák őket meggyújtják őket és nem értik
emberek próbálnak csókolózni a parkban de ocsmány szavakat ordítanak rájuk az ötéves kislányok és nem értik
álarcos ördögök jönnek táncolnak és dalolnak amerre elmennek lebomlik utánuk a világ
elfogy mögöttük az aluljáró mint a pulóver amelyből kihúzol egy szálat
csak éppen itt nincsenek szálak atomok cikáznak az űrben szén oxigén hidrogén vas alumínium klór kalcium kén
és uránium és plutónium és rádium összekoccannak a molekulák
és szól a bossa nova mintha a hatvanas években lennénk mintha lenne még remény nincs
csak a pizzafutár látta a szobánkat a hatalmas szivacsokkal sztrapacskát hozott
azt hittem élhetek a jelennek anélkül hogy pontos terveket készítenék
a gázkonvektor schönberget játszott egy ritmusra reszkettünk a fosszilis fűtőanyagok szomorú sorsával
én igazán tudhattam volna hogy minden véges de főleg véges a kilátástalan boldogság
és láttam megrepedni az irodaházak falait és villámként futott végig a repedés az óriási ablakokon
és megrepedt a telefonok kijelzője és megrepedtek a tévéképernyők és a monitorok
és akkor repedezett föl egykor kék szemem is amelyet kiszárított a szaharai szél
sötétlilán lüktetett az ég de nem tudtam sírni
és kitörni vágyott a magma amely 311 napja nyolc éve fél évszázada kétezer éve százezer éve feszíti a tárgyak szívét
hogy elöntse a lépcsősorokat és hajnal volt 05:05 megszólalt az ébresztő dallam
és összeforrtak a repedések vagy legalábbis néhány napig úgy tűnt
aztán eljött az a pillanat is amikor már írni sem volt kedvem
mert pernyévé göndörödtek a könyvek a hirtelen összehordott máglyákon és szétfújta őket a szél
és felizzott a máglyák alatt az anyaföld mintha elpirult volna ennyi szemérmetlenséget látva
és pixelekre hullottak a digitális fotók a családi albumokban
csak az az egy kép maradt meg amelyen a vidám család az utolsó elefánt kilőtt tetemével pózol
és innentől kezdve nem volt már miről írni és nem volt már kinek
jaj mi lesz velünk elefántok nélkül elveszítjük szép ékességünket az emlékezetet
jaj mi lesz velünk tigrisek nélkül elveszítjük szép ékességünket a méltóságot
jaj mi lesz velünk jegesmedvék nélkül elveszítjük erőnket
jaj mi lesz velünk bálnák nélkül éles kövek leszünk szétszórva a vörös bolygó sivatagában
jaj mi lesz velünk albatroszok nélkül már röhögni sem fognak rajtunk
jaj mi lesz velünk hiúzok nélkül nem értjük majd az éjszaka suttogó üzenetét
jaj mi lesz velünk varangyok nélkül elveszítjük szép ékességünket a reményt
jaj mi lesz velünk bölömbikák nélkül nem alkothatunk már a szépség törvényei szerint
amerre lépünk vérrel telnek meg a lábnyomaink
jaj mi lesz velem a gazella nélkül derengő teste eltűnt a tejszerű ködben
elvitte szarvain a marsot és az átnedvesedett könyvlapokat
egyedül maradtam
egy szigeten éltünk akkor amely 2000 méterrel az óceán fölött lebegett
és a szemed volt az óceán mindent csak annak a tükrében láttam mint ama barlanglakók
a nagy viharok idején amikor a szigetünk lassan belehullott az óceán lusta hömpölygésébe vonaton vágtam neki a világnak
banánt ettem kaukázusi kefirrel mintha nem történt volna semmi
de megvakultam addigra nincs ebben semmi csodálatos nem tudtam már hogy kell a dolgokat magukat nézni
és nem vigasztal hogy a bölcselet tanítása szerint erre senki más sem képes
és bekapcsoltam a tévét de csak a rémült zakatolást hallottam ahogy cikáztam a csatornák között
és elmentem a kunsthistorisches museumba hogy az ujjaimmal kitapogassam a színeket de csak göröngyöket éreztem ez lett az évszázadok remekműveiből
és elmentem párizsba két fiú támogatott kétfelől hogy ne lépjek az autók elé
meg akartam keresni a mona lisát és az eiffel tornyot de csak hideg tárgyakat találtam a mars üzenetét
bocsánat uram ön lát még jelentéseket a jelenségekben?
kedves asszonyom ön szerint hová tűntek a jelentések?
mondja kisasszony ön hisz a szemorvosban szokott hozzá imádkozni elalvás előtt?

megy a vonat nem tudom merre
én ülök benne összeverve
talán befogad majd egy kocsma
talán nem is lesz világos ma

a nap az ablakon bebámul
valaki már mocorog hátul
talán ki fogom ezt is bírni
talán végre elkezdek sírni

*
A szerző így vall önmagáról:
„Szilvási Pál: álnév és álarc. Ötvenes éveim közepén kezdtem verseket írni. Hiszek abban, hogy van, lehet színvonalas amatőr költészet, ahogy lehet valaki amatőr festő vagy amatőr zenész is. Verseim eddig a Napút Online oldalain jelentek meg, egy verseimet közölte a Liget Műhely.”

*

Fotó: a kép, Kassák Lajos festményének átalakításával készült.