Windisch József: Csend

Van egy csendem. Kis fiolában őrzöm. Szükség esetére. Sokszor éreztem már, hogy itt az idő elővenni, de mindannyiszor visszariadtam a gondolattól. Mi van, ha korai még? Nagy kincs ez, hátha adódik fontosabb alkalom, nagyobb szükség. Az se mindegy, ki van jelen, amikor megnyitom a csöpp tartót. Talán van, akit megijeszt. Egyesek félnek a csendtől. És meg kell vallani, voltaképpen magam sem tudom, pontosan miféle is az én fiolában lapuló csendem. Simogató, lágy? Dübörgő, szilaj? Viharelőtti? Fegyverropogás utáni? Leleplező vagy elrejtő? Hajnalban tóparti kövön magányosan ülős? Mit keresek egyáltalán ezek között rádöbbenős? Álomból felriadós? Szerelmem mellettem szuszogós? Jaj, csak nehogy rosszkor engedjem ki!

*Első közlés