Wislawa Szymborska versei

Van, aki szereti a verset

Van, aki –
vagyis nem mindenki.
S e mindenkiből inkább kevesebben mint többen.
Nem számítva az iskolákat, ahol muszáj,
és magukat a poétákat,
ezerből ketten ha maradnak.

Szeretik –
de szeretik a húslevest is finommetélttel,
szeretik a bókot és az égszínkéket,
szeretik a jó öreg sálat,
szeretik a maguk útját járni,
szeretik a kutyát simogatni.

A verset –
de mi az, hogy vers.
Jó néhány ingatag válasz
született már erre a kérdésre.
Én meg nem tudom, nem tudom és ebbe
kapaszkodom
mint megváltó szalmaszálba.

Fordította: Reiman Judit

*

Recenzió egy meg nem írott versről

A mű első szavaiban
a szerzőnő megállapítja, hogy kicsi a Föld,
az ég viszont a túlzásig hatalmas,
csillag pedig, idézem: „több van, mint kellene”.
Az ég leírásában némi tanácstalanság érezhető,
a szerzőnő elvész a szörnyű határtalanságban,
megindítja, hogy sok a halott bolygó
és (kevéssé egzakt) elméjében hamarosan
elkezd megszületni a kérdés,
hogy nem vagyunk-e egyedül mégis
a nap alatt, a világ összes napjai alatt?
A valószínűségszámítások ellenére!
És a ma elterjedt vélemény ellenére!
A cáfolhatatlan bizonyítékok dacára, amelyek
bármely nap a kezünkbe kerülhetnek! Ó, a költészet.
Látnoknőnk közben visszatér a Földre,
a bolygóra, mely tán „tanúk nélkül forog”,
s az egyetlen „Science fiction, melyre a kozmosz képes”.
Pascal kétségbeesése (1623-1662, a mi jegyzetünk)
szerzőnőnk szerint vetélytárs nélküli
minden Andromédán és Cassiopeián.
A kizárólagosság naggyá tesz s kötelez,
felmerül tehát a kérdés, hogy éljünk et caetera,
mivelhogy „az űr ezt nem oldja meg helyettünk”.
„Istenem, kiált az ember Önmagához,
könyörülj rajtam, világosíts meg”…
A szerzőnőt aggasztja, hogy az életet úgy tékozoljuk,
mintha kimeríthetetlen készletünk volna belőle.
A háborúk, melyeket – szerény véleménye szerint

mindig mind a két ellenfél elveszít.
Embernek ember fölötti „uraskodása” (sic!)
A művön átdereng a morális célzat.
Kevésbé naiv toll alatt, meglehet, felragyogna.
Mit tehetünk. Az eleve kockázatos tétel
(hogy nem vagyunk-e egyedül mégis
a nap alatt, a világ összes napjai alatt)
és kifejtése keresetlen modorban
(fennkölt és köznapi szavakat váltogatva)
oda vezet, hogy nem hisz benne senki?
Senki, az biztos. És éppen ez az.

(Recenzja z nie napisanego wiersza – Wielka liczba, 1976. 28. o.)

Csordás Gábor fordítása

*

Forrás: Jelenkor