Albert Zsolt: Dante a Légszeszgyár utcában

A minden esti sétánk lehetne akár őrjárat.
Igaz, kutyám a földből alig látszik,
mégis szimata mindent felderít,
kenyérnyi teste előtt tolja földre lógó fejét.
Ebben a vérszomjas pózban ment,
s követtem én, a Légszeszgyár utcába.
Az összes sarkon megáll, jelez, rám tekint s szinte hív,
csendben utána osonok, megnyugtat, ez az ő területe.
A fűben lapuló illatdémonok térdre rogyva meghajolnak
a négy kilónyi szőrcsomó tekintélyt parancsoló.
S közben a Dohány utca túloldalán
gömblámpák figyelnek a kerítés mögül,
s nagy szemeikből irigyen vetik fényük lépteink elé.
Ebem titkos harcát vívja, el-el akad néhány bokor alatt,
hol megelőző csapást mér az éjszaka bukott angyalaira.
Mély az éjszaka, sötéten nyúl szárnyaink alá,
a Zsinkó utca torkából Dante böfögése hallatszik.
Ő egy gazdáját sétáltató óriás Nápolyi bullmasztiff,
s ez a riadalom az utca másik oldalára űz,
hisz e túlerő még sötétebbre festhetné éjszakánk.
Mert nem lennék véres konc Dante gyehennaként meredő
tűéles fogán, sem én, sem megriadt kutyám,
így menekülünk bugyorról bugyron át
biztonságba vonulva a légszeszgyár túloldalán.

©Márkus László

 

1 hozzászólás

Comments are closed.