Asperján György: Fekszem színtelen hanyatt

A harmadik év ősze gyászol,
szívemben mind több falevél hull,
minden érzi: nekem hiányzol,
bennem, látod, goromba szél dúl.

Nézd, csontvázzá váltak az ágak,
a bánat barnán lerakódik,
csörög az avar, festi számat
a köd, és félelemre tódít.

A két karod, mellyel öleltél,
a fáradt semmibe enyészett,
voltál te nekem szebb a szebbnél,
veled éltem át az Egészet.

Tudom már, hiába sírok
e pityergő tavaszi őszben,
példád, te holt, arra tanított:
ezt túlélni a szív erőtlen.

Marad a szép bújócska álom,
amelyben mindig eleven vagy,
s közben én siralmad próbálom,
mint te, fekszem színtelen hanyatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük