Fellinger Károly versei

APÁM

mindig befelé szeretne utazni,
a távolság most a saját farkába
harap, majd rátekeredik apámra,
miközben épp a karosszékében ül
és arról álmodozik, hogy milyen jó
is volna még egyszer megöregedni,
hatalmas szélcsend van a szobában,
míg kinn hullanak a hálás levelek
a rózsafáról, beborítva kertet,
udvart, helyet találva a rend vézna
katonáinak, akik már tudják azt,
amit én nem, apám öccse ma meghalt
a nyitrai tüdőkórházban, napra
pontosan, harminchat évvel az anyja
halála után, mellesleg apjával
egy napon született, de negyvenkilenc
évvel később, talán augusztusban.

*

IMPROMTU

Apámmal nézzük
a focit a tévében,
kimegyek vizelni,
amikor visszajövök,

azt mondja,
egy idegen az előbb
ordítva szurkolt mellette,
ő meg úgy tett,

mintha aludna,
hogy engedhetnek be
bolondokat a
kórterembe,

ahol ráadásul,
amikor kikapcsolja
a készüléket,
otthon érzi magát.

*

ÁFONYALEKVÁR

Ahogyan a hóembert is belepi
a friss hó, s forr a vére, mint a télnek,
úgy éreztem magamat veled, Ingrid,
közben te azt mondtad, mire várok, tapsra?
és gyilkolni tudtál volna, szánkázni
végig a testemen, áldott krétaként,
ami már maga a halhatatlanság.
Amikor nekem, a felvidékinek
elújságoltad, hogy mohácsi vagy,
megdöbbentem, a kitelepítésre
gondoltam, meg arra, hogy nem ismerlek
eléggé. Magának az aktusnak a
végén, gyávaságból kihúztam magam,
vele a péniszem, ahogyan az itt-
maradott nagyapámék rongyos személy-
igazolványából húzhatták ki a
tényt, hogy magyarok, közben a mohácsi
vészre gondoltam, de csak jóval később,
biztosan alvónak tettettem magam.
Huszonhat kemény év telt el azóta,
most beteg apám áll előttem, boldog,
sikerült egyedül felöltöznie,
pizsama felső van rajta, alatta
trikó, az alatt meg a jó meleg ing.

*

HOLMI

Anyám szerint apám
nem természetes úton halt meg,
eltette láb alól a halál,
de ha találkozik vele,
megmondja neki a magáét,
meg a gyorsmentősöknek,
akiknek kilencvenöt percükbe
került, amíg kijöttek hozzá,
pedig háromszor is hívtuk őket,
aztán négy órát feküdt a kórház
folyosóján, eredményre várva,
mert addig nem vehette őt fel
a baleseti osztály,
anyám szerint
a tökéletesség
labirintusában élünk,
fölöttünk dögevő madarak
gondoskodnak a túlélésről,
hogy a betegség ne terjedjen,
hogy ne haljon ki az emberiség,
anyám szerint a kijárat végén
modellt áll a nap.

*

ŐRSÉG

Álmomban egy hang ébresztett,
hasonlatos az Úréhoz,
aki megparancsolta Ábrahámnak,
áldozza fel neki Izsákot,
később azonosítottam a hangot,
összetéveszthetetlenül apám hangja volt,
borotvát kért meg borotvahabot,
mire kiabálni kezdtem,
természetesen
megborotválom, hiszen
négy évig ezt tettem,
minden második nap,
míg ki nem lehelte a lelkét,
azon a szeptember tizenharmadikán,
ami ráadásul nem is péntekre esett,
pedig a péntek tizenharmadika szerencsés
napja volt apámnak,
amíg dolgozott, egy ilyen napon
száz koronát kapott
pluszban a főnökétől,
oly hangosan kiabáltam,
nem csoda, ha végül felébredtem,
s az édes otthon úgy fájt a számban,
mint a menthetetlen,
kihúzásra váró zápfogam.

*Versek a szerző Kéreggyűjtés című kötetéből.